Századok – 1933

Értekezések - ANGYAL DÁVID: Gróf Batthyány Lajos főbenjáró pöre 1

OB. BATTHYÁNY" LAJOS FŐBENJÁRÓ PÖRE. 7 Jellachich Józsefnek horvát bánná kineveztetése ellensúlyul az „ultra magyarok üzelmeivel szemben". Két nap múlva az állami konferencia már tárgyalta Kolowrat indítványát. A konferencia két magyar tagja, Szögyény és Jósika, nem ismerték Kolowrat felterjesztésének megokolását. De annyiban egyetértettek a nem magyar tagokkal, hogy a dinasztia érdekében szükséges a bán kinevezése, nehogy a forradalmi szellem a horvát részekre is kiterjedjen. Az ő magyar érzelmük és Kolowrat cseh érzése, bármily erős ellentéteknek voltak is gyökerei, annyiban találkoztak, hogy a dinasztia hatalmának gyengülésétől nemzeteik fejlődését is féltették. És így érthető, hogy Jósika ajánlotta Jellachichot a báni tisztségre. A konferencia örült, hogy magyar főúr teszi az indítványt. Egyhangú határozata értelmében másnap a király kinevezte Jellachichot. Azonban, mint Károlyi megállapítja, április végéig az udvar részéről utasítást vagy biztatást nem kapott a bán a magyar kormány ellen intézendő cselekvésekre. Csak május elején biztatták a legfelsőbb katonai körök arra, hogy követelje a hadügyek centralizációját Bécsben. E hónap végén a bán már nyiltan hirdeti, hogy utasítva van Ferenc Károly főherceghez, akinek bejelenti mindazt, amit a magyar minisztérium ellen cselekszik. Lehetetlen volt vele a magyar kormánynak megegyeznie, mert nem a horvát nemzeti jogokat követelte, hanem az önálló magyar hadügy és pénzügy eltörlését. Batthyány azonban még a június 10-i manifesztum közzététele után is alkudozott a bánnal. Sőt találkozott vele július végén Bécsben és mivel mindent megígért neki, amit horvát hazafi kívánhatott, valóban meghatotta a bánt és majdnem megegyezett vele. A magyar kormány még Horvátország teljes függetlenítése árán is hajlandó volt megbékülni a bánnal, de az osztrák kormány és a magyar konzervatív urak meggátolták a horvát-magyar békét, biztatván Jellachichot a betörésre. És Batthyánynak mégis egy haditörvényszék előtt kellett felelnie arra a halálosan komoly vádra, hogy ő okozta az összetűzést a horvátokkal. Egy ismertetés keretében lehetetlen kimerítenünk mindazt, amit Károlyi könyvéből tanulhatunk 1848 politikai történetére nézve. Csak éppen reá mutatunk még Lamberg missziójának megvilágítására, vagy az október 3-i királyi rendelet előzményeinek és igazi értelmének kifejtésére, vagy a nádor távozása körülményeinek tisztázására. És a nagyobb fordulatokra vetett fényben mennyi új részlet tűnik fel,