Századok – 1933

Pótfüzet - TÓTH ZOLTÁN: A „gladius divinitus ordinatus” 481

-£17] A „GLADIUS DIVINITUS ORDINATUS", 501 csak ezt a minimális alapot is megszerezhesse, még kevesebb, hogy eddigelé teljesen ismeretlen változat, vagy változatok birtokába jutva, az egyedül célravezető összehasonlító módszert alkalmazni képes legyen. Azonban, — mondhatja a szkepszis —, a bizonyíthatóan átalakított, fent közölt szövegrész csak alaki elváltozást mutat, lényegbelit nem. Hátha emellett helytálló lehet a XI. század első felében használt kardordó híre. Az ellenvetés bizonyára nem volna exakt, de lehetséges, hogy nyomán még a pártatlan olvasó tudatában is egy remivel végződött ütközet képe alakulna ki. Azért egy lépésssel tovább kell mennünk, magát a szertartásrendre vonatkozó részletet véve pontosabb megfigyelés alá. S ekkor kiderül, hogy ez a tudósítás önmagával ellenkezik, önmagát rontja le. Mert mire is emlékezteti az uralkodót, mit ír elő ez a bizonyos ,,ordo sacrandi", mikor a kardot(?) az oldalára övezték. Utánozza azt : qui miserans parcit, parcendo erimina punit ! Szóval az irgalom gondolatát, a Gratia szempontját a Lex ridegségével szemben, a bűnbocsánat elvét a király jövendő bírói szerepében. Egészen világos t. i., hogy a fejedelmi ítélkezés szelleméről van szó, s nem valami áhítatos, de tettekben nem nyilatkozó szentimentalizmusról. A következő sorok bőven kifejtik a középkori talio egész rendszerét, s azzal szemben az Üdvözítő tanítását. Nolo peccantis mortem, nec gaudeo poena ; majd . . . .Peccatum pereat, peccator vivere discat.1 Van-e mindebből valami a német formula kardallokúciójában vagy akár az egész ordószövegben? Semmi, amit a keresztény irgalom parancsszavával aequivalenssé lehetne tenni. A jogar és a bot, tehát a ki vált képen bírói jelvények, átadásakor elhangzott ugyan az „errantibus viam pandere, lapsis manum porrigere"-intelem, de ez, ismételjük, nem a kardszózatban fordul elő s még mindig nem fedi a misericordia lényegét, legfeljebb közeledik hozzá. Vagy inkább emlékeztet reá.vEgészen pontosan ismeri és regisztrálja t- iaz elvet, kétségkívül koraibb időben, Widukind, bár bizonyos megszorítással, elsősorban a papság, majd az özvegyek és árvák javára érvényesítve. ,,His signis monitus paterna castigatione subjectos corripias primumque Dei ministris, viduis ac pupillis manum misericordiae porrigas," — kívánja az ő bot- és jogarallokúciója. Erre gondolt volna Wipo ? buit. Dolemus igitur librum hodie latere -— írja Pertz Monumentabeli kiadása bevezetésében. SS. XI. 244. 1. 1 U. o. 253. 1.