Századok – 1933

Pótfüzet - TÓTH ZOLTÁN: A „gladius divinitus ordinatus” 481

482 TÓTH ZOLTÁN. [10] szöveggel kapcsolatban általában elfogadott, nem szigorúan transzcendens jelentését megengedhetővé teszik. Az én megfigyelésem és tapasztalatom szerint : divinitus = a Deo.1 Látva a Bécsben őrzött ú. n. Nagy Károly-szablya, a de facto használt német kardjelvény külsejét s konstatálva a darab honfoglaláskori magyar eredetét, természetesen még nagyobbra nőtt az érdeklődésem a divinitus ordinatio igazi tartalma iránt. Azonnal megvillant tudatomban a Hersfeldi Lambert említette, német földre került Attila-kard emléke. Az ,,Isten kardjá"-é, a világuralom szimbólumáé. Hová illett volna jobban, mint a császári méltóságra középkori gyakorlat szerint egyedül hivatott német király kezébe ? Mikor fogalmazták a formulát, illetve a belefoglalt kardallokúciót ? Ez volt az első és legfontosabb kérdés. A német formula szövege reánk maradt és évszázadokon át használt formájában Georg Waitz véleménye szerint a X. század végéről való.2 Felesleges talán hangsúlyoznom, mennyi tépelődésembe került, míg ezt a nagysúlyú megállapítást kétellyel merészeltem illetni. Ennél csak egy valamit kell nyomatékosabban kiemelnem, hogy t. i. a szkepszis éppen nem a kard jelvény magyar eredete miatt támadt fel bennem. Ezt a tényt következtetéseim köréből egyelőre kizárva állásfoglalásom szigorúan a birodalmi lándzsa éppen ezidőbeli elsőségéből következett. Maga Waitz is elismerte, hogy a legalább is II. Henrik trónfoglalása idején (ki a hatalmat „cum dominica hasta" vette át) a lándzsa a formulásszöveg kard jel vény ének helyébe lépett.3 Amint ez kétségtelen is mindenki előtt, ki a források kérdő jelnélküli beszédét tekinti irányadónak. Hogy a német formulának a koronázás és felkenés tenné a lényegét, puszta belemagyarázás s a később kialakult tényállás visszavetítése a formula ifjúkorába. A szöveg egyházi kézből származó fogalmazvány lévén, magától értetődik, hogy a koronát kiemelni iparkodik. Olyan 1 Éppen úgy, mint a francia „divinement" eredetileg par Dieur par la puissanee, par la volonté de Dieu-t jelent. Larousse : Grand dictionnaire universel. VI. 973. lap. A jelentés nb. egészen kijegecesedetten öröklődött át már az ókorból. V. ö. a Nagy Konstantinusra vonatkozó „divinitus promissa victoria"-t (Paneg. latini ed. W. Baelirens p. 291. paneg. XII. 33.) s számos más forráshelyet, melyet Alföldi András egyetemi tanár úr szívességének köszönök. Ezeket helyszűke miatt ugyancsak nem idézhetem. V. ö. még Forcellini Lexikon-át (1858—1879). II. 768. 1. s mindenekelőtt a Thesaurus Lingvae Latinae V. k. 1617—1618. 1. felsorakoztatott példákat. 2 Die Formeln der deutschen Königs- und der römischen Kaiser-Krönung. Göttingen, 1872. 29. 1. 3 Waitz—Seeliger : Deutsche Verfassungsgeschichte VI. 297. 1