Századok – 1933

Pótfüzet - TÓTH ZOLTÁN: A „gladius divinitus ordinatus” 481

[3] A „GLADIUS DIVINITITS ORDINATUS 483 szigorúan egyházi aktusnak pedig, mint a felkenés, egyenesen király kreáló jelleget tulajdonít. Egyidejűen lerontja azonban az „Ünguo te in regem etc." szavak döntő értelmét az örökösödési jog ékesszavú hangsúlyozásával s a koronát végeredményben mégis csak jelvénynek, szimbólumnak tekintve, a hatalomadás lényeges tartalmát a kardövezéshez fűzi : Postea ab episcopis ensem accipiat et cum ense totum sibi regmim fideliter ad regendum sciat esse commendatum.1 Waitz a tényállást mindenesetre logikusan látta, mikor a II. Henrik-féle hatalombaiktató lándzsaátruházást a formulás kardátadással összeférhetetlennek tartotta. Az ordószöveg szavait elvégre nem lehet súlytalanoknak tekintenünk, a fogalmazás idejére nézve bizonyára nem. Vagy a lándzsa ruházza át a főhatalmat, vagy a formula kardja. A kettő egyidőben semmiképen sem. A szöveget kisemmizni próbálni olyanféle hipotézissel, hogy a formula egyházi szertartást ad, a lándzsa ellenben világi jelvény, lehet igen kényelmes eljárás, Diemandtól Bartoniekig jó néhányszor tettek is kísérletet vele, de a konstruált szemfedő alól kicsendül az egykorú forrás elnyomottan is félreérthetetlen tanúsága. A két rendszer nem lehet egyidejű s elméletnek a kutató szemében csak addig van jogosultsága, míg a tényeket magyarázza, vagy a forrásvakuumokat áthidalja. Hiteles kútfő ellenében semmit sem tehet. Ám foglalkozzunk ezzel a kérdéssel egy kicsit részletesebben. A cum dominica hasta történt német hatalomátadásranézve olyan kiáltó adatot, mint Thangmaré a Vita Bernwardiban, igaz, többet nem ismerek. Annál sűrűbben derül azonban 1 Waitz i. m. 40. 1. Ezután következik maga az allokúció. Accipe gladium per manus episcoporum etc., melyet Bartoniek Eichmann nyomán (Die sog. römische Königskrönungformel. Historisches Jahrbuch, 1925. 534. 1.) a 21. számú augsburgi kódexből idéz. Ebben a szövegezésben, a Waitz felhasználta ugyancsak augsburgi eredetű müncheni kódexen kívül az egyetlenben a sok közül, de manu áll per manus helyett. Ami esetleg alkalmas lehet a püspöki átadás jogforrásvoltának halvány aláhúzására, míg a per manus talán egy árnyalattal jobban érezteti a közvetítő jelleget. A kéziratok abszolút többsége mindenesetre az utóbbi mellett dönt. A 21. sz. augsburgi kézirat s a Waitz-féle müncheni kódex (Clm. 3909) képviselte szövegpár, ami a tulajdonképpeni formulás részt illeti, amúgy is csonkább változatot reprezentál. Mindkettő kihagyja pl. a kardátadást megelőző Deus Dei Filius imát. Eichmann bizonyára csak azért támaszkodott éppen erre, mert valamennyi közül ehhez tudott a legkönnyebben hozzáférni. Maga hangsúlyozza, hogy nem ediciós szöveget ad (u. o. 527. 1.) s a különbség ugyan nem tartozik a kérdés lényegéhez, de mégis szokásosabb és helyesebb Waitz kiadása mellett maradni s azt idézni. 31*