Századok – 1933

Történeti irodalom - Hegedüs Lóránt: Gróf Széchenyi István regénye és éjszakája. Ism.: Angyal Dávid 460 - Hegedüs Lóránt: Gróf Széchenyi István regénye és éjszakája bizonyítékai. Ism.: Angyal Dávid 460

480 TÖRTÉNETI IRODALOM. Különben az életrajz Széchenyi pályájának minden fordulatával és lelki életének legfőbb mozzanataival könnyed formában, de igen beható tanulmányok alapján foglalkozik. Jellemző vonásokat jegyez fel a régi Széchenyiekről és jól írja meg az Élő vázlat című fejezetet, mely kimutatja a hasonlóságot Széchenyi Ferenc és fia közt. Az egyik vázlat, a másik a kialakult kép. H. észreveszi a Nouvelle Héloïse leveleinek rokonságát az ifjú Széchenyi szerelmes leveleivel és hatásosan írja le a kirándulást az Aetna kráteréhez, ahol a természet csodáinak szemlélete a testileg fáradhatatlan vándort a kínzó önismeretre és hivatásának fájdalmas keresésére ösztönzi. Gróf Thürheim Lulu naplói s más források alapján képet ad H. arról az internacionális eredetű s könnyűvérű arisztokratikus társadálomról, melynek Széchenyi is tagja volt. E körben az ifjú s hő vére gerjedelmeinek könnyen engedő kapitány bűnbe esik, legalább így képzeli. A Karolina nevével kapcsolatos mindhaláláig lelkére nehezedő bűntudat keletkezését megérthetjük herceg Lichnowski Ede leveléből, melyet, ha nem csalódunk, H. tesz közzé először egész terjedelmében. Igen sikerült Crescence bemutatása és Széchenyivel való első találkozásának elbeszélése. Találóan jellemzi Széchenyi első feltűnését e szavakkal: „Abban különbözik a magyar történet minden politikusától, hogy amivel először magára irányítja népe figyelmét, az nem lángoló beszéd, nem megragadó írás, hanem tett, több annál : áldozat." Elmés fordulat a régi vármegye jellemzéséül : a „gravamenes vályogsáncot védő vármegye". Széchenyi demokrata elveit, elégületlenségét a régi rendi világgal, műveiből vett idézetekkel élénken tünteti fel szerző a „nagy líra" című fejezetben. A Metternich címűben adomákat beszél el , de ezek Metternich és Széchenyi viszonyára világot vetnek. Igen mulatságosan csoportosítja írónk Széchenyi tréfáit a dunai gőzhajón utazó nagypipájú, hatalmasan köpködő búsmagyarról és ugyan e fejezetben erélyesen utasítja vissza Grünwaldnak azt a felfogását, hogy Széchenyi idegrendszere fiatalságától kezdve degenerált volt. Dicsérnünk kell a szerzőnek azt a megfigyelését, hogy Széchenyiben haladó korával „mindinkább előrenyomúl lényegének arisztokratikus éle." Némi kritikával kell azonban fogadnunk H.nek azt a gondolatát, hogy Széchenyi a Kelet Népé ben nem annyira Kossuthot, mint inkább önmagát támadja. Ez furcsaságnak látszik első pillanatra, de ez a különös állítás nem alaptalan. Széchenyi valóban önmagát is ostorozza, midőn élesen bírálja a képzelet és gerjedelmek politikáját. Ilyen volt az ő ifjúsága is, nem korlátozta akkor eszével indulatait ; ezért bárkinél jobban tudta, hogy minő örvényekbe sodor egyeseket és nemzeteket az impreszsziók után igazodó cselekvés. De azért a Kelet Népe és folytatásai nem csupán önbírálatok, hanem hatalmas diatribák Kossuth ellen, akiben az ő politikai modorának —• mondhatnók politikája lényegének —- legveszedelmesebb ellenségét látta. És így Széchenyi tulaj donkép nem önmagát ostorozta polémiáiban, hanem azt a szellemi erőt, mely az ő poUtikáját, vagyis életének értékét