Századok – 1933

Történeti irodalom - Hegedüs Lóránt: Gróf Széchenyi István regénye és éjszakája. Ism.: Angyal Dávid 460 - Hegedüs Lóránt: Gróf Széchenyi István regénye és éjszakája bizonyítékai. Ism.: Angyal Dávid 460

TÖRTÉNETI IRODALOM. 463 a megsemmisítéssel fenyegette. Különben a Kossuth-Széchenyipolémia fejtegetéseiben H. az ősparasztot egyidőre elfelejti s éles szemmel veszi észre, hogy minő különbséget tesz Széchenyi „osztályöntudatában" Wesselényi és Kossuth közt, noha mind a ketten a politikában egyaránt ellenfelei. De Wesselényit mégis jobban kíméli, mint Kossuthot. Ha nem csalódom, ezt H. figyelte meg legelőször. A védegylet körül dúlt harcban H. föltétlen elismeréssel Széchenyit igazolja és méltán figyelmezteti az olvasót arra, hogy Széchenyi e polémiákban kérleli Deákot, lépjen oly magyar párt élére, aminő még soha sem volt a Habsburgok trónralépte óta, mert az ily nem ellenzéki s mégis alkotmányos párt alakítására senkiben sincsenek meg oly bő mértékben a megfelelő tulajdonok, mint Deákban. Valóban, e degenerált idegrendszerű, vagy az újabb meghatározás szerint schizotomiás Széchenyinek félelmetesen biztos volt az emberismerete és előrelátása. Űgy látszik, hogy bizonyos szellemi betegségek elterjedése az államférfiak közt nagy szerencse volna a nemzetekre nézve. Egyik legkitűnőbb lapja H. könyvének Beöthy Ákosról szól, arról az íróról, aki a gyászos emlékű véderővita politikai szenvedélyei hangulatában ítéli el Széchenyit. H. távol akar maradni a 48-as, vagy 67-es szemponttól, amikor Széchenyi életét írja, neki szívbeh vágya az, hogy ez életrajzban „egy halhatatlan szív történetét" írja meg. Valóban csodálatos melegséggel ragaszkodott ez a szív nemzete sorsához. Ez a szeretet gyújtotta fel elméjében azt a világosságot, melynek fényénél folyékonyan olvashatta nemzete sorsának könyvét. Bevált jóslataival H. érdekesen foglalkozik. Ide vonatkozó fejtegetéseiből kiemeljük azt az alig ismeretes tényt, hogy Széchenyi a nagy szatírában és naplójában megjósolja a világháborúnak és katasztrófánknak lényeges mozzanatait. Ausztria világkatasztrófa felé megy — így állítja össze H. Széchenyi aggódó jövőbelátását — mihelyt a Balkánon a keleti kérdés megérik, mert az orosz bosszút fog állani rajta . . . a krími háború miatt... A német? „A német diplomácia olyan, mint a vak elefánt, mert a németben nincs meg azon certain je ne sais quoi, mely más nemzetek szupremáciáját tűrhetővé teszi.'1 Ezért a németet egyszerre fogják megtámadni a francia és a muszka. Magyarországot öt részre fogják szakítani : „a derék szomszédok és szövetségesek a szétugrott omladékból egy-egy darabocskát fognak felszedni, mint például a Vajvodinát a hős szerbek." Lengyelország felszabadul. Trieszt az olaszoké lesz és „Cenket elveszik az osztrákok." Hozzá tehette volna még H., hogy Széchenyi a nagy szatírában inti a kormányt, féljen a csehektől, „tettető és eltitkoló szívós tehetségük miatt". (Károlyi Árpád kiadása, II. k. 269. 1.) És ezt az ihletett prófétát pályája utolsó szakaszában nemzete már nem akarta követni. Nincs abban senmmi csodálatos, hogy a meg nem értett jós elméje megzavarodik le nem írható fájdal-