Századok – 1933

Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: A nagyszombati csata - 400

428 MARKÓ ÁRPÁD. kimélyíteni, kihasználni nem tudta. E csata után is elkövette a kurucok szerencséjére azt a hibát, hogy nem üldözte Rákóczi seregét, s nem igyekezett annak tevékenységét a csatát követő napokban megzavarni. Bercsényi hamar felismerte a vereség okát és azt, hogy Heister nem serege fölényének köszönheti a győzelmet. A csata után egy galgócvidéki nemes kérdésére, hogy voltaképen mi történt, azt válaszolta : „Percussimus Germanos, sed tandem nostra confusio nos percussit".1 A fejedelemhez 27-én Vágselyéről intézett jelentésében is azt mondja : „Nagyságod ne busuljon, mert igenis bizonyos az : az németet mi vertük meg, -— minket az confusio ..." bizony, becsületet eleget vallottunk ezen a kár mellett : mert én hitemre, soha töröktül ilyen kemény harczot némettel nem láttam, soha — hitemre — ily kemény harczon nem voltam ..." „Necessitas, non virtus fecit ipsos victores . . ,"2 Rákóczinak a csata után nem volt ilyen tiszta képe arról, hogy Heister minek köszönheti a győzelmet. Később azután már világosan látta a vereség okát, de a csata tragikus fordulataira és gyászos befejezésére oly élénken emlékezett vissza, hogy sok év múlva, mikor emlékiratainak ezt a részét írta, még mindig csak a szemei előtt lefolyt felbomlásról és annak siralmas közvetlen következményeiről ír. Hogy a csata után a kurucok helyzete előnyösebb maradt, mint Heisteré, és hogy a hadviselésben olyan döntő kezdeményezés lehetősége továbbra is Rákóczi kezében maradt, szóval, hogy a csata mégsem volt annyira katasztrofális, mint amilyennek látszott — erről emlékiratában nem tesz említést. Megértjük, hogy a fejedelem első, valóságos nagy csatájának kavargó eseményei, a neki szokatlan hatalmas tüzérpárbajt követő viharos összecsapás, amikor szeme láttára közel 40.000 ember verekedett egymással, csikorgó i hidegben, kitörölhetetlen nyomot hagytak lelkében. Rákóczi mindig igen szigorúan kritizálta tábornokait és csapatait. Következetesen megfigyelhetjük írásaiban, hogy sokszor túlzott pesszimizmussal, legtöbbször jogosan, de mindenkor hűvös tárgyilagossággal ítéli meg hadserege magatartását. Ezért is jellemzi a nagyszombati harc eseményeit ezekkel a szavakkal : ,, . . . a csatát megnyertük volna, 1 Dillherr id. feljegyzései, 1704. 2 Archívum Rákóczianum, IV. k. 242—4. 1.