Századok – 1933
Tárca - Erdélyi László: Néhány észrevétel „Anjou-királyaink reformjai és a nápolyi viszonyok” dolgában 357
TÁRCA. 357 nehezen megközelíthető mintaképe, melynek megjelenése ese• mény volt a magyar tudományos világban. Közel ötszáz oldalon jelent meg a tagilletményül szolgáló Századoh is rendkívül változatos és gazdag tartalommal. A munkatársak meglepően népes tábora arra látszik mutatni, hogy az érdeklődés társulatunk és annak gondosan szerkesztett folyóirata iránt nem csökkent, sőt talán emelkedőben van s így meg van az a reményünk, hogy ha a Gondviselés átsegít ezen a zavaros és válságos korszakon, akkor talán számunkra is megvirrad. Kérem jelentésem tudomásulvételét. Lukinich Imre. Néhány észrevétel „Anjou-királyaink reformjai és a nápolyi viszonyok" dolgában. Miskolczy Istvánnak a Századok 1932. évfolyamában megjelent tanulmányához hozzászólva, néhány olyan jelenségre óhajtok rámutatni, amelyek azt igazolják, hogy az Anjou-korban nem nápolyi hatások, hanem a régibb magyar állapotok voltak a fejlődést meghatározó tényezők. I. Károly legelső pénzügyi reformja 1323-ban egyszerű megújítása a III. András-korabeli törvénynek, amely 1298-ban azt határozta, hogy a meglevő nyolctized finomságú ezüst dénár két év múlva kilenctized finomságú legyen s aki nem vált új pénzt, az egy háztól, egy portától fizet % fertót. Az 1323. évi rendek is azt kérték I. Károlytól, hogy veressen jobb pénzt, s aki nem vált új pénzt, az fizessen egy kaputól % fertót. Aranyat a déli és nyugati országok már mind verettek Firenzétől, Velencétől, Rómától, Nápolytól kezdve, amikor I. Károly a firenzei aranyat vette mintául. A nemesérc-monopolium, az \irbura nevű bányavám előbb terhesebb formában volt meg Magyarországon, amikor ezt I. Károly némileg enyhébben és okosabban szabályozta. A külföldi kereskedés számára teljes értékű magyar arany mellett 1336-tól a nem egészen héttized finomságú ezüst dénárok több éves belföldi használata s a köteles évi beváltás helyett kamarahaszon szedése portánkint közel y2 fertó, pontosan 18 dénár alakjában nem egyéb, mint az 1298, 1323. évi állapot kiterjesztése, de nem nagy mértékben. Kézai Simon királyi diák krónikája Attila galneriumairó\, helyesen baneriumjairól szól a galliai hadjárat elbeszélésekor. Attila pedig magyar király, kinek banériumait Kézai nagyon régieknek véli. De nemcsak a zászlónak banérium neve régi Magyarországon, hanem a magyar bárók és címereik, tehát címeres paizsaik divatja is visszanyúlik 12\l-ig, vagyis száz évvel I. Károly elé. Miskolczy további fejtegetéseiből meggyőződhetünk a magyar lovagkori viszonyoknak nem nápolyi eredetéről. Ezek szerint a nápolyi hűbérrendszer sajátos jegyei ezek : 1. A nemes 20 uncia jövedelem után egy jól fegyverzett (páncélos) lovast köteles kiállítani. A magyar Anjou-korban 1397-ig ily elv nincs ; Zsigmond temesvári országgyűlése az első, mely kimondja, hogy a nemes husz jobbágy után köteles egy tegzes lovast hadba vinni. A különbséget, mely időben, elnevezésekben is nagy, Miskolczy fokozza azzal a magyarázattal, hogy a nápolyi jól fegyverzett lovas vitézen, milesen voltaképen négy fegyverest kell érteni, ami Magyarországon 1433-ban a hadiregistrumban a lándzsa egységgel van kife-
