Századok – 1933
Történeti irodalom - Farkas Gyula: A „fiatal Magyarország” kora. Ism.: Joó Tibor 319
322 TÖRTÉNETI IRODALOM. lemi generációfogalom tagjainak öntudatához van kötve, csakis mint nemzedéktudat nyer életet és ezért számtalan tényező alakítja ki, s tartama sem esik össze a biológiai átlagos tartammal, hanem hol lassúbb, hol gyorsabb ütemben követi egyik a másikat. Azt a közel száz évet, melyet Szekfű „Három nemzedék"-e tárgyal, valóban három politikai generáció irányítja, bár időtartamuk korántsem egyforma, amint ezt Szekfű is érezteti, de a XIX. század elejének rohamos változásai közepett meg éppenséggel nem boldogulhatnánk harminchároméves spáciumokkal. F. mintegy tízéves egymásután gyorsaságát ismeri fel. lis azzal is instruktiv példáját adja a szellemtörténelmi reálizmusnak, amint azt a számos kulturális és szociális tényezőt kielemzi, melyek a születési egyidejűségen kívül a szellemi generációt, a nemzedéktudatot kialakítják. E közben nyílik alkalma annak az alapelvnek a bizonyítására is, hogy az alkotó élete és alkotása mily szorosan egybetartoznak. Módszerének legnagyobb sikere az, hogy könyvében a tárgyalt kor irodalmi ' élete a generációk fejlődésének bizonyul. Külön ki kell emelnünk, hogy előadását nem terheli túl adatok közlésével, de érezzük, hogy az a tiszta és világos kép, melyet elénk tár, gazdag anyag leszűrődése. Van azonban egy pont, melyre elfogulatlansága nem terjed ki, ahol elméleti felfogását szubjektív hajlandósága határozza meg, mindenesetre nem egyedülállóan az irodalomban. F.-t a kultúra élete, mint szociális jelenség és szociális formáiban érdekli, így teszi kutatásai tárgyává s ezért az a felfogása, hogy általában ez az irodalomtörténetíró feladata : „az irodalmi jelenségekben 1 a kollektív erők hatásának a kutatása". (302.) Sőt kiterjeszti ezt a felfogást az egész szellemtörténelemre. Minervabeli cikkében (18—19.) így állítja szembe a pozitivizmussal : „A pozitivista irodalomtörténetírásnak megvolt a maga nagy jelentősége, i A liberális, természettudományi gondolkozású korszellemnek megfelelően szigorú rendszerességgel mívelte az adatgyűjtést, szintézis helyett monográfiákban, életrajzokban látta törekvéseinek betetőzését. Az egyéniséget nem a korába állította be, hanem az egyéniségből igyekezett megmagyarázni a kort. A korszellem megváltozásával ez a szemléleti mód idejét multa" ; 1 korunk ugyanis a kollektivizmus ideje, állapította meg már előbb. Ezért, bár „a szellemtörténet meglátja a nagy összefüggéseket, ' megrajzolja a fejlődési vonalakat, de le kell mondania az egyénisé- ( gek kimerítő értelmezéséről." ,, . . . a szellemtörténet nem egyéneket, hanem korokat kíván megérteni ..." Ennek határozottan ellen kell mondanunk. Az első szellemtörténelmi alkotások Dilthey írói monográfiái voltak, melyekben a legegyénibb élményekből magyaráz, s éppen a szellemtörténelmi módszerrel sokkal mélyebben hatolt az egyének lelkivilágába, mint a pozitivizmus. Természetes is, mert a pozitivizmus lényege az, hogy csak a kézzel tapintható adatokat fogadja el, a szellemtörténelmi szemlélet ezzel szemben az adatokban, a tárgyi alkotásokban az őket
