Századok – 1933

Történeti irodalom - Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet. VI. köt. Szekfű Gyula: A tizennyolcadik század. Ism.: Domanovszky Sándor 308

TÖRTÉNETI IRODALOM. 309 oda a magyarságot két új, az ő elnyomására törekvő erő : Bécs és a nemzetiségek játékszeréül. Ez pedig nagyobb veszedelem, mint az ellenségesen szembenálló Bécs és Konstantinápoly, mert törekvéseikben egyelőre egymásnak tudatos és ösztönös szövetségesei. Szembeállítva Európa és Magyarország lakosságának lélekszámát Hunyadi Mátyás idejében (80 : 4 millió), a XVIII. századi arányszámmal (130 : 2% millió), Sz. így vonja le a következtetést : „Bármennyire hiszünk is a lélek erejében a test és az anyag felett s e hitünket bármennyire érvényesítjük történeti módszerünkben, e lesújtó számok mellett nem haladhatunk el azzal, hogy számbeli hanyatlásunkat nemzetünk szellemi, lelki erői kipótolhatták. Hiszen e számok egyúttal lelki hanyatlásunkat is mutatják, azt, hogy Európa lelkiségében most már alig egy százaléknyi, sőt annyi sem a magyar lélek, mely tehát alkotó, vezető, kigondoló munka s eredmények dolgában természetes módon háttérbe szorul és előkelő szerepet alig fog játszhatni egyelőre, . . . történetünk kis ország, kis nép történetévé lesz, mely Európa egyik zugában saját belső problémáival foglalkozik és saját bajain kívül magasabb európái perspektívára nem emelkedik." (VI. 175—6. 1.) Bármennyire nyilvánvaló és kétségtelenül igaz is azonban az a tétel, amely későbbi bajainkat végeredményben a török hódítás következményeiül festi, egyes pontokra vonatkozóan nem hallgathatunk cl néhány megjegyzést. Nem tudjuk elhinni, hogy „az Alföld pusztai jellege, pusztai növényzete, száraz éghajlata, melyben forró hőségek kemény hidegekkel váltakoznak, fátlansága, víznélkülisége mind a török korszak terméke, tehát a török hódítás következménye" (V. 7. 1.). A pusztulás igen nagy volt, a táj képét megváltoztathatta, de hogy még az éghajlatra is visszahatott volna, nem tartjuk valószínűnek. Ennek a vidéknek igen jelentékeny része a XIII. század közepén is jórészt lakatlan volt s így jelöltetett ki lakhelyül kúnoknak és jászoknak. A steppéről jövő honfoglalók is nagyrészt inkább csak a homokos és mocsaras terület szélein települtek. Semmi okunk sincs tehát arra, hogy e részben ilyen messzemenő következtetéseket vonjunk le. A művelés itt a szélekről haladt befelé, a török alatt, mint egyebütt, bizonyára itt is ismét jelentékeny területet vesztett, ami magában is elég szomorú és elég nagyfokú visszaesést jelent. De sem a futóhomok okozta bajokat, sem az elmocsarasodást nem lehet csak a török uralom rovására írni, hiszen különösen a mocsarak a XVIII. században is terjedtek. A közigazgatás akkor sem tudott megküzdeni azokkal a föladatokkal, amelyeket e részben meg kellett volna oldania. Az ecsedi láp jóval a török kivonulása után keletkezett és hogy terjeszkedésének sokáig nem tudtak gátat vetni, a közigazgatás tehetetlenségének hibájából történt. Vele szemben a földesúr, sőt a megye erőfeszítései is nagyrészt hajótörést szenvedtek a központi kormányzat érdeklődése és támogatása híjján. A fentebb idézett alapelvek, különösen a külpolitikai meghatározottság szükségkép maguk után vonnák azt is, hogy a bécsi