Századok – 1933

Szemle - Hepp Nikolaus: 150 Jahre Bačka-Palanka. Ism.: Eperjessy Kálmán 227

228 szemle. Jakab prédikátor elfelejtett, száz esztendőnél idősebb könyve : Der ungarische Zipser-Sachse in semer wahren Gestalt (1807), amely szónoki pátosszal telítve, de mégis elismerésreméltó tárgyilagossággal igyekezett hű képet adni a Szepesség német népéről. Melzer akkor a magyar-némát életközösség szemléletéből indult ki, ennek az életközösségnek a szemszögéből törekedett megértetni a szepesi németség sajátosságait ; G. modern könyve a német népgondolat ösztönző erejének köszönheti létrejöttét. A liberális államgondolat illúziójának szétfoszlásával a háború után európaszerte, de különösen Németországban hatalmas lendülettel feltörő népközösség tudata az egyes történeti diszciplínák hierarchiájában is jelentékeny átértékelésre vezetett. Legtöbbet nyert ennél az átértékelésnél a településtörténet és a néprajz. Az a sok könyv és tanulmány, amely a történelmi Magyarország területén lakó németség településéről, nyelvéről, irodalmáról az utóbbi években megjelent, többé-kevésbbé mind a népközösség gondolatából eredő tudományos célkitűzésekben fogant. Ezeknek sorába tartozik G. szepesi néprajza is. Mert igaz, hogy a szerző példaadó következetességgel és lankadatlan kitartással szinte egész életét a szepesi német népnyelv, népszokások és népköltészet tanulmányozásának szentelte, de a szintézis bátorságát és főkép a publikáció lehetőségét az új közösségi tudat tudományos orientációjától kapta. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy G. könyvében nyoma sincsen annak az irányzatosságnak, amelytől hasonló tárgyú újabb munkák éppen nem mentesek. Ő hűvös tárgyilagossággal csak a tényeket nézi ós kínos aprólékossággal vizsgál minden adatot, mielőtt azt az egységes képbe beleillesztené. Józansága és szinte túlzottan kritikai álláspontja visszatartja őt attól is, hogy adataiból távolabbi következtetéseket vonjon le, hogy helyenként a lelkiismeretes anyagismertetés fölé emelkedjék, ami pedig a könyvnek csak javára vált volna. Igen tanulságos lett volna például a nyelvről és költészetről szóló terjedelmes fejezetben (74—232. 1.) rámutatni azokra a történeti tényezőkre, amelyek a népköltészet egyes ágait (például a népies műköltészetet) formálták és fellendítették s a népies műköltészet képviselőinél a tárgyi jellemzés mellett rámutatni költészetük irodalmi gyökereire is. Nem kapunk továbbá világos képet G. előadása alapján arról, hogy a szepesi németség nyelvében és költészetében mennyiben ébred németségének tudatára, mennyiben reagált a magyarság terjeszkedésére és az eltótosodás veszedelmére. (A népviseletről szóló fejezetben helyesen mutat rá a XVIII. századi nemesi, egyes vidékoken a tót viselet hatására.) Pedig Lindner és Scholcz némely költeménye erre nézve is támpontot ád. De talán ezek a követelmények túllépik egy egyszerű „néprajz" kereteit. Egyébként G. gondosan figyelemmel kíséri a népélet összes megnyilvánulásait. A szepesi németség általános jellemzése után sorban tárgyalja babonáit és mondáit, szokásait, nyelvét és költészetét, házainak építési módját és a falvak településformáját. A historikust közelebbről a házépítésről és településformáról szóló fejezet fogja érdekelni (233—289. 1.), mely teljesen önálló kutatásokon alapul ós gondos összehasonlító tanulmányokkal megrajzolja a rokon formák vándorút ját Németországból, főként Sziléziából. A származás kérdésének tárgyalásába azonban G. sem itt, sem a nyelvről szóló fejezetben nem mélyed el, hanem azt a speciális történeti kutatásra hárítja. Ennek a történeti kutatásnak itt még valóban sok tennivalója akad. A származás és az őshaza kérdésében az erdélyi szászok sem tudtak minden kétséget kizáró, egységesen