Századok – 1933
Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: Történelmi értékelés és átértékelés 129
136 dékán y istván. érvényesülni.1 Egy örök, társadalmi életre alapvető eszme — amit épp a jogtörténész ismer el leginkább szükségszerűen — az, hogy merő önkény ne érvényesüljön, azaz legyen több társadalmi hatalom irányító és ellenőrző erőben épen egy társadalom keretében, pl. legyen erős egy államban az egyház, vagy más hatalom is. (Elég, ha ma az állami hatalom esetleges kinövését, törvénytelenségét korlátozó közigazgatási bíróságra gondolunk.) Jól tudjuk, hogy ez az „ellensúlyozási elmélet" nem minden2 , az állami életnek nem éppen legfőbb lényegére mutat, mint ahogy a liberális korszak számos történésze hitte, de azt sem fogadjuk el, hogy az semmi. Igenis érték, pótolhatatlan érték a korlátozott és egyensúlyozott hatalom s az általa biztosított szabadságjogok bizonyos állománya. Elég argumentum ma a Szovjetre gondolni, hol gyakorlatilag a minimális szabadságjogokat sem respektálja az államhatalom. Egy jogeszmének megközelítése, tehát értékközelítésnek esetét jelenti az Arany Bulla s azt épp a jogtörténész fogja magasra helyezni. Nem a mult század korhangulatának eredményekép, hanem egész más, elvi okokbóL A hatás szerint való lemérés egyoldalú voltára legyen szabad még egy példát említenem. Ha a filozófia-történész, vagy az irodalomtörténész ezt az elvet veszi alapul : fontos író, aki hat s a fontosságát a hatás terjedelmében keresi, akkor egy tucatíró „hatásos" fércműve jobban ki fog emelkedni, mint egy nagy íróé. Akkor a „filozófus" Rousseau nagyobb lesz, mint Kant vagy Hegel, akkor Lassalle Munkásprogrammja, vagy a kommunista kiáltvány előbbre helyezendő — irodalmilag ! — mint Goethe ; akkor a népies tucatkönyvek „irodalomtörténetileg értékesebbek" lesznek, mint a remekművek. Mindezek a gyakorlati példák, úgy véljük, mutatják, hogy az ú. n. okokra és hatásokra alapított „fontosság"kimutatások revízióra, illetőleg kiegészítésre szorulnak. Immár elavultnak kell tartanunk a kauzális alapú értékelést ; a mérték kettős : ok-hatás + érték. Mélyen a történetírás gyakorlatába vág, ha az utóbbiról megfeledkezünk. A kérdésről (a „lemérés" s a szelekció elveiről) más vonatkozásaiban még majd szólanunk kell. Egyelőre a probléma itt általánosságban érdekel bennünket : elégséges lehetett-e a pozitivista programm a történettudományban. 1 S itt nem a 31. §-ra gondolok, hanem mindazokra a cikkekre, melyek a hatalom gyakorlásának módját előírták. 2 A magam részéről is utalok C. Schmitt Verfassungslehre (1928) с. munkájának megfelelő kritikájára.