Századok – 1933

Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: Történelmi értékelés és átértékelés 129

132 dékán y istván. kezdve az egyszerű adatfelkutatástól végig a legmagasabb szintézisig, egy kor vagy nemzet történetének megírásáig. Másik szempont, melyet itt szem előtt tartunk, az, hogy bemutassuk : az általános történetírói gyakorlat sokkal biztosabb, sokkal inkább időtálló, módszeres munka, mintsem azt feltételezni szokás. Történetlogikák csak súrolják a kérdés felszínét, kritikák — tudósok és népiesek — csak sejtik a kérdés lényegét. Míg az előző szempontunkban arról van szó, hogy szükségszerű beállítottságból következik-e egy állandóan folyó értékelés és átértékelés, addig a továbbiakban arról is lesz szó, hogy az értékelésnek minő az alapja ; egyéni alapú-e, vagy nem, egyéni önkényes ,,hozzáköltés"-e a történet adattárához, vagy nem ; avagy egy új kornak a szava a mult felé, amit szívesen kell látnunk. Az értékelés szükségképisége és alapja megvilágíttatván, feleletet kapunk már arra is, ami az olvasóban esetleg felmerül : „mindenekfölött adat kell, de csakis ez a fontos" ; oly álláspont ez, mely pozitivista alapú szkepticizmusnak mondható, amely szerint az értékelést egyáltalán el kell utasítani. Még egy mozzanatra fogunk kérni eleve figyelmet. Éppen a történetírás által végzett kutató munka benső természetét kevéssé lehet megismerni azon az alapon, hogy ismerjük » „tudományos", pl. a természettudományi kutatás természetét általában. A történetíró egész sajátos viszonyban van a tárgyával általában. Ezt a sajátos viszonyt törekszünk alább alapvonásaiban leírni. E leírás után még bizonyos kritikai munkának is kell következnie, hogy a történeti megismerés ilyen módja teljesen tisztázott és indokolt lehessen. Mi itt megelégszünk a leírással : más lapra tartoznak azok a logikai fejtegetések, amelyek a leírás után következnek. Azt mondhatnók : a történetírói munka legintimebb természetének felderítése itt a célunk, inkább pszichológia és nem logikai szabályok felállítása a feladatunk.1 Az alábbiakban, mint alcímünk jelezte, a történetíró „lélektanáról" beszélünk. A lélektanilag beavatott olvasó 1 Rickert : Die Probleme der Gesehichtsphilosophie. 3. kiad. 1924. 66—67. 1.) nem veszi észre, hogy a lélektani kutatás alkalmi ok logikai mozzanatok megállapítására. Riehllel hadakozik, pedig maga is írja : Der Historiker muss irgendwie ein wertender Mensch sein, és az értékre „vonatkoztatásra"-ra mint logikai mozzanatra utal az értékeléssel szemben, mely utóbbi pszichológiai adalék a történésznél. Fr. Meinecke (idézi E. Keyser,: Die Geschichtswissenschaft, 1931. 24. 1.) jól kisejti : Eine Geschichtslogik, die ihr Ziel erreichen will, muss von dem Historiker ausgehen, muss den wirklichen volleben -digen, nicht den logisch konstruierten Historiker analysieren.