Századok – 1933

Tárca - Holub József: A leánynegyedről 117

Tárca. Л leánynegyedről. A Századok legutolsó füzetében (1932. 408—415. 1.) Eckhart Ferenc nagyobb cikk keretében ismertette azt a vitát, amely Kelemen László és köztem a Turulban folyt a leánynegyed körül. Cikkében, némi módosítással, magáévá tette Kelemen megállapításait, sőt még meg is dicsérte önálló gondolkodását s azt a bátorságát, hogy önálló okfejtéssel kapott eredményeit ki is mondja, ha azok nem is egyeznek meg jogtörténetünk eddigi felfogásával. Minthogy az én bírálatom Kelemen módszerét és eredményeit illetőleg elég súlyos volt, újra tisztázni kívánnám álláspontomat régi örök- és vagyonjogunknak e fontos kérdéséről. Eckhart azzal kezdi ismertetését, hogy „nem akar a vita minden részével foglalkozni." Ilyen jogtörténeti kérdést pedig nem lehet, de nem is szabad máskép vizsgálni, csak összes vonatkozásaiban. Azért nem vette észre, hogy Kelemen „eredményeinek" az a végzetes módszerbeli hibája volt a forrása, hogy ő a negyed-követelésekről és kielégítésekről szóló okleveleknek „de omnibus possessionibus" s hasonló kitételeit szó szerint vette s azt következtette belőlük, hogy a lányok csak negyedet kaptak mindenféle birtokból ; azért hajlandó elfogadni Kelemennek azt a megállapítását is, hogy a negyedet illetőleg a XIV. század második felétől kezdve kétféle jogelv küzdött egymással s ezt a küzdelmet csak Werbőczy lángelméje döntötte el a leányok javára. Kelemen megállapításain nem csodálkoztam, mert alaposabban ismertem a negyeddel foglalkozó mindkét munkáját, de megdöbbenve olvastam, hogy Eckhart is lehetőnek tartja, hogy másfél századon át bizonytalan helyzet állt volna fenn országos nemesi jogunkban ilyen fontos kérdésben, s hogy ezt a helyzetet az teremtette volna meg, hogy az említett időponttól kezdve a királyi udvarból új felfogás kezdett szétsugározni, amely harcra kelt a régivel, de csak a Hármaskönyvben tudott felette végleg diadalmaskodni. Mindketten adósak maradnak azonban azzal a felvilágosítással, hogy mikép képzelik el a kétféle jogelv küzdelmét. Arról nem lehet szó, emlékeink bizonysága szerint, hogy az ország egyik vidékén az egyik, a másikon a másik jogelv lett volna az uralkodó ; ha pedig egymás mellett állt fenn mindkettő, akkor vájjon melyik leány vagy nőági utód lett volna hajlandó a vásárolt jószágból a negyedrésszel megelégedni, mikor tudták, hogy a kúriában örökrészt ítél meg nekik a nádor vagy országbíró ? Hogy pedig erről tudniok kellett, amikor annyit pereskedtek, azt a hiteles helyek monográfusának nem kell bizonyítgatni. De ha ez a küzdelem majd kétszáz éven át folyt, Kelemen szerint egészen 1515-ig, akkor valami nyomának csak kellene lennie a HK-ben is, mint ahogy az I. R. 111. c. 2. §-a utal újabb gyakorlatra, vagy