Századok – 1932
Történeti irodalom - Weill George: L’éveil des nationalités et le mouvement libéral. Ism.: Ungár László 83
.84 TÖRTÉNETI IRODALOM. különbségeket mutatnak.1 A szerkesztők célja az volt, hogy a francia történetirodalomban is ma már nélkülözött — eltekintve a több kiadást megért Lavisse és Rambaud sokban elévült hasoncélú sorozatától — jól használható kézikönyvet nyújtsanak az egyetemi ifjúságnak, valamint a nagyközönségnek is. Weill caeni egyetemi tanár félezer oldalt meghaladó könyve rövid 33 esztendőt ölel fel az öt világrész XIX. századbeli grandiózus politikai, gazdasági, társadalmi és szellemi életéből. A szerző az előadás során a szinkronisztikus módszer talkalmazza a kontinensek és országok történelmi életének előadásában, ami a tárgyalás folyamatosságot minduntalan megszakítja, de a XIX. század egyik legjellegzetesebb vonását, az egyes nemzetállamok életének egymásra való hatását jól érzékelteti. A munka súlypontja kissé ugyan egyoldalúan a politikai történeten van. Weill nem keres új problémákat, az átértékelést sem kísérli meg, hanem ügyes csoportosítással jól ismert dolgokat mond el, mindenkor ügyelve egy-egy kérdés irodalmának legfrissebb eredményeire. Tömör stílusban, rövid pillantást vet a szentszövetség munkájára, majd a szövetségesek között felmerült bel- és külpolitikai erők bomlasztó hatását rajzolja. Metternich politikáját súlyos vereség éri 1830-ban a francia, belga és angol események folytán, amelyeket a monarchia külpolitikájának vezetője kénytelen elismerni. Itt a szerző kiélezi a három autokrata és a parlamentarizmus küzdelmét. Ez a felfogás liberális történetszemléletének következménye, amely arra a kijelentésre ragadtatja a személytelenségre törekvő szerzőt, akit a Harmadik Köztársaság princípiumai : haladás, szabadság, demokrácia tartanak fogva, hogy a „réveil du libéralisme résolu a vaincre l'esprit de la Sainte Alliance", ami talán túlságos leegyszerűsítése a történelmi élet gazdag és bonyolult szövedékének. Munkájában a liberalizmus csirázó erőit keresi, ezeknek nevében ad értékelést a konzervatív történelmi erőkről, amelyek így színüket veszítve a liberalizmus = haladás, konzervatizmus = reakció, semmitmondó formulájává egyszerűsödnek. Ugyanez a szempont vezeti őt a konzervatív államférfiakról szóló ítéletében is. Nesselrode orosz alkancellár a bécsi kongresszuson „personnage très russe malgré son origine allemand", míg az intervenciós politikát előkészítő troppaui kongresszuson ugyanez a férfiú „un allemand conservateur prêt a suivre Metternich"'. Vagy, historikushoz nem méltó módon ítéli el Talleyrandot, amiért a bécsi kongresszuson a porosz és bajor hatalmakat a Rajnáig engedte, mivel ezzel a Ruhr-vidék megszállását és a Rajnai Köztársaság megalakításának szükségét idézte fel a száz évvel előbb élt előre nem látó diplomata ! Majdnem hasonló a felfogása a nemzetiségi kérdésről is. A Magyarországról szóló fejezetet Eckhardt Ferencnek francia nyelven is megjelent munkája alapján 1 L. Domanovszky Sándor ismertetését a vállalat ötödik kötetéről. Századok, 1928. 826. 1.
