Századok – 1932

Történeti irodalom - Tóth Ede: Mándi Márton István élete. Ism.: Joó Tibor 64 - Trócsányi Dezső: Mándi Márton István tudományos munkássága. Ism.: Joó Tibor 64

.66 TÖRTÉNETI IRODALOM. bővebben nyomozni, mért nem fogadta el Hatvani a külföldi katedrát, mért jött inkább haza, személyiségének minő alkata döntötte ezt el. Végül meg kell jegyeznünk, hogy Hatvani alakja mögött csak egészen ködösen tetszik fel s egyáltalában nem a szerző tudatos, tervszerű eljárása következtében, hanem inkább az olvasó reflexiója folyamán, kora szelleme. így azután gyakran maga a szerző sem ismeri fel a maga felhozta adat jelentőségét. De, ismételjük, az adatok összehordásával érdemes szolgálatot tett tudomány történelmünknek. Tóth Endre Márton-életrajzában a bősége« adatközlés mellett már élet is van az előadásban. A szerző hőse egyéniségét akarja megértetni (445. 1.) s valóban eleven jellemrajzokat kapunk a szereplő férfiakról. Szépen megérteti azt is, hogyan fejlődött ki Márton István dacos, nyers egyénisége. Hangsúlyoznunk kell mindkét munka értékét a maguk nemében, — Tóth műve itt is methódikai haladást jelent, — ám mégis ki kell emelnünk Trócsányi Dezső művét. Hogy mi voltaképe» a szellemtörténelmi ábrázolás, azt minden elméletnél szebben példázza az ő tanulmánya, egybevetve a másik kettővel. Előszavában, — mely csak a tanulmány különnyomatához csatolva jelent meg — mentegeti magát, hogy itt csak az analízis munkáját végezte el, a szintézissel adós maradt. Ez az önkritika túlzott és nem írhatjuk alá. Az adatgazdagsághoz és alapos, finom elemzéshez igenis hozzájárul a szintézis, mert hiszen teljes képet kapunk Márton István szelleméről, e szellemi alkat minden vonása magyarázatot és jelentést nyer és az egész beillesztetik kora szellemi légkörébe. Megértjük Márton Istvánt. A szerző a teljes histórikusi sikert éri el tehát. Erre képesíti finom históriai érzéke, a szellemi vonatkozások és fejlődés számára nyitott szeme, éles elemző ereje, melyet lelkiismeretesen használ s a kor szellemi áramlatainak rendkívül alapos, nemcsak általános, hanem forrásszerű ismerete. Szellemtörténelmi eljárása abban áll, hogy Márton fejlődésében, szellemi alkatában, gondolkodásában, törekvéseiben, műveiben mindenütt kikutatja és kimutatja a kor szellemi mozgalmainak, racionalizmusnak, filantropizmusnak, új humanizmusnak, pietizmusnak, kantiánizmusnak hatásait, egészen a közvetlen forrásokig menve, de megrajzolja a szellemi egész képét is, melybe e vonások szervesülnek. Joggal tarthatjuk e művet a szellemtörténelmi analízis és szintézis szép példájának. A bíráló egyik-másik ponton a szerzőtől eltérően látja a szellemi vonások arányát, de ezek egészen aprólékos természetű problémák s mégis hosszabb vitát igényelnének. Csak egy kérdést emelünk ki. Véleményünk szerint Trócsányi nem felel egész határozottsággal arra a kérdésre, miért hagyta abba Márton filozófiai irodalmi munkásságát első müvének megtámadása után. Igaz, a tudomány nem a mindenáronmegoldás művészete, de a jelen esetben a válasz, azt hisszük, nem olyan bizonytalan, mint Trócsányi látja, Márton nem volt igazában filozófus, ez az első, amit meg kell állapítanunk, nem volt saját igazsága ; filozófiai világképét másoktól kapta, tehát nem lehetett