Századok – 1932

Történeti irodalom - Tóth Ede: Mándi Márton István élete. Ism.: Joó Tibor 64 - Trócsányi Dezső: Mándi Márton István tudományos munkássága. Ism.: Joó Tibor 64

TÖRTÉNETI IRODALOM. 65 «egyszer csak felkerekedik s elmegy más iskolába, az ország túlsó végébe, egy professzor vagy jó konviktus kedvéért ; vándordiákok és vándor professzorok, éppen a legkitűnőbbek, kiknek örökké fegyelmi bajaik vannak felettes hatóságaikkal s az iskolával : jellemzők erre a korra; s mindez ebben a pedagógus században a legtisztább pedagógiai szempontból, a tanulás és tanítás olthatatlan ambíciójából történik. Csodálatos pedagógiai buzgalom tárul elénk ezekből a könyvekből is. Elénk tárul, hogy maga a társadalom mennyire tudatában volt a nevelés fontosságának. Az iskoláért minden áldozatot meghoznak. A pápai iskola második megalapításának és naggyátételének története, mely Márton István műve s életrajzából így ezt is megismerjük, a legszebb példája ennek. S a legnevezetesebb vonása a társadalom eme nagy nevelői buzgalmának az, hogy a középpontban a diák áll, maga a tanuló. Mindent elkövetnek, hogy mennél több diák legyen, hogy mennél könnyebben, olcsóbban tanulhassanak, lehetőleg ingyen. Mindenekelőtt az anyagi feltételeket akarják biztosítani. Valósággal úgy van, hogy első a konviktus, csak aztán jön az auditorium. Igaz, ezekben a konviktusokban és auditóriumokban, mai pedagógiai szemmel nézve, a legridegebb, valósággal embertelen életet éli az ifjúság, durva tréfák és pálcázások közepett, iszonyú didaktikai tortúrákat tűrve, de az ítéletmondáshoz meg kell fontolnunk, hogy ezeket az elhibázott nevelési eszközöket jószándék sugallta, hogy a változás éppen ebben a korszakban kezd bekövetkezni s hogy mégis csak ezekből az auditóriumokból és konviktusokból került ki a magyar reformkorszak legtöbb kiválósága, az az egész generáció. S itt jegyezzük meg, hogy ezekben a művekben is a „tespedés kora" babonájának elutasíthatatlan cáfolata áll szemközt velünk. Hogy forrt abban az időben a magyar kultúrális élet ! Azt lehet mondani, hogy egy vonalban haladtunk a külfölddel. Hála ifjaink külföldi akadémiajárásának, minden új szellemi mozgalom azonnal áthatott mihozzánk is. Szó sem lehet akkor magyar elmaradottságról ! Az egyes műveket sorravéve, Lósy-Schmídt Ede tudománytörténetünk régi, szorgalmas munkása ebben a könyvében is érdemes munkát végzett s örömmel várhatjuk a mű második kötetét is. Ellenben nem hallgathatjuk el methódikai kifogásainkat, noha tisztában vagyunk azzal, hogy a szerző enemű fogyatkozásainak oka technikai alapműveltségében rejlik. Módszere egyszerű adatközlő. Az adatokat csak regisztrálja, összeállítja, nem dolgozza fel, nem értelmezi. Hatvani személyiségének, életének és müvének egységét szétdarabolja, megsemmisíti. Hatvani egyénisége és személyisége eltűnik az ábrázolatban, az adatok halmazában. Jellemzései sablonosak és színtelenek (112, 138— 139. 11.), nélkülözzük a képzeltető erőt. Elmarad Hatvani fejlődésének a rajza is, pedig milyen érdekes lenne annak az ábrázolása, hogyan fejlődött ki alapvető theológiai hajlandósága mellett mathematikus és természettudományos érdeklődése s milyen egységbe ötvöződött e két irányultság. Azt is érdemes lett volna Századok, 1932. I—III. füzet. 5