Századok – 1932
Értekezések - VÁCZY PÉTER: A hűbériség szerepe Szent István királyságában 369
376 V.4CZY PÉTER. István csupán az élők közti szabad rendelkezést biztosította.1 Ilyen korlátozásról a cikk mitsem tud. A törvénykönyv hatodik pontjának megértését egyesegyedül a német formuláré alapján kísérelhetjük meg. Említettük, hogy az ,,in proprium" gyakorolt teljes tulajdonjog a szabad rendelkezés biztosításában jutott érvényre. Az adományozásnál a szabad rendelkezést hangsúlyozni kellett, mert enélkül a donáció a beneficium jellegét vette volna fel. A formulárét az „in beneficium" birtokjoggal szemben alakítják ki. Ha tehát Szent István a szabad rendelkezés megadására szolgáló német formuláréval élt, bizonyos, hogy az „in proprium" fogalmában kifejezésre jutó teljes tulajdonra gondolt. A német formuláré az „in proprium" birtoktípussal szoros kapcsolatot tart fenn. Következőleg a német formuláré a magyar törvényben is az „in proprium" fogalmához simul. Az idézett hatodik cikk az „in proprium" birtoklást domborítja ki. A törvény nem alakít ki új jogállapotot, pusztán a meglévőt kívánja megőrizni az erőszakos beavatkozással szemben. Mindenki — nyilatkoztatja ki — saját jószága fölött teljes tulajdonjogot élvezzen. A teljes dominium azonban — ahogy azt a német jogterületen megismertük — a szabad rendelkezésben ölt testet. Kétségtelen, itt a középkori tulaj donfogalommal állunk szemben. Ez a tulajdonfogalom a rendelkezés szabadságát ragadja ki ; enélkül nem tud elképzelni teljes tulajdont. Ebből a rendelkezési jogból folyik a halálra szóló testálás joga is. A hatodik cikket nem érthetjük meg kellőleg, ha a hetediket elmellőzzük. A hetedik cikkben párhuzamot von a törvénykönyv a magán és a királyi javak között. „Ahogyan — szögezi le a cikk — megadtuk a többieknek azt a lehetőséget, hogy saját javain uralkodjanak, ugyanúgy maradjon a királyságunkhoz tartozó a mi hatalmunkban."1 ' És hozzáteszi : „et a nemine quid inde rapiatur aut subtra-1 Mihelyt a király rendelkezési szabadságot ad, a jogot a XIII. századi oklevelek mindig „inter vivos vei in morte" fejezik ki. Pl. 1262 : Knauz: Monumenta. I. 474. 1. — 1263 : u. o. 501. 1. — 1273 : Smiciklas: Codex. VI. 54. 1. —Az 1291. törvény in morte vei in vita kitétele (Enchiridion 190.1.) arra enged következtetni, hogy a rendelkezési jogba a halálra szóló hagyományozás szabadságát is bele értették. V. ö. még az Arany Bulla 4. cikkével, az 1351-i átírást. 2 „Volumus quidem, ut sicuti ceteris facultatem dedimus dominandi suarum rerum, ita eciam res, milites, servos et quiequid ad nostram regalem dignitatem pertinet, permanere immobile . . ." (Závodszky: id. m. 144. 1.) Az utalás az előző cikkre nyilvánvaló.
