Századok – 1932

Szemle - Óvári-Avary Károly l. Br. Mednyánszky Cézár. - Pfitzner Joseph: Die Geschichtsbetrachtung der Tschechen und Deutschen in den Sudetenländern. Ism.: Deér József 360

360 szemle. elleni háborúra vezethető vissza. Ezekben a harcokban Ottó a pogányok elleni küzdelem hivatott harcosának bizonyult és tette magát érdemessé a nagypénteki fohász szellemében a császári méltóságra. A liturgia közvéleményalakító hatása következtében így a későbbi időkben kialakul a császári méltósággal járó kötelező keleti politika követelménye, mely különösen III. Ottó császárságában nyert vallásos színezetet. Deér József (Szeged). Pfitzncr, Josef : Die Geschichtsbetrachtung der Tschechen und Deutschen In den Sudetenländcrn. Historische Zeitschrift. 146. k. (1932). 71—85. 1. A cseh-német probléma történetirodalmi áttekintése egyértelmű a cseh és cseh-német hisztoriográfia fejlődésének rajzával, mely minket magyarokat így igen közelről érdekel. Akiindulópont természetesen Palacky, a cseh közvéleményben ma is általános romantiko-liberális történetszemlélet megfogalmazója. A német ideálizmus, elsősorban Herder gondolatvilágából veszi át a mozdulatlan népszellem fogalmát és alkalmazza azt a cseh-német viszony történeti fejlődésére. Ábrázolásából a németség a hatalom kíméletlen hajszolójaként, népe viszont a béke, az emberiesség és a demokrácia hordozójaként kerül ki. Ez a filozófiai megalapozottságú elv nyilvánul meg a szláv őskultúra eredetiségének tanában, a középkor leplezetlen lebecsülésében és a cseheket ért külföldi hatások merev tagadásában. Palacky rendszerével először a cseh és német történetírás katholikus világnézetű képviselői helyezkedtek szembe, anélkül természetesen, hogy tanainak a közvélemény legszélesebb köreibe való elterjedését meg tudták volna akadályozni. A palackyzmus nem csupán történetszemléletté, hanem a politikusok kezén nemzeti hivatástudattá vált. Ebben legnagyobb része Masaryk Tamásnak van, aki letompította ugyan a cseh és német ellentét élét, de a cseh történet és jelen értelmét némi pacifista színezéssel ugyanazokban a mozzanatokban vélte megtalálni mint Palacky. Ezzel az erősen történetietlen és rendszerint nem is történészek, hanem szociológusok, filozófusok és politikusok által képviselt irányzattal áll szemben Pékár József vezetésével a mult század szolid, tapasztalati módszerein nevelkedett historikusok tábora. Pékár már 1912-ben „átértékeli" — ez P. kifejezése — a cseh történet „értelméről" vallott palackyánus nézeteket. Volt bátorsága kimondani, hogy a cseh történet nem autonóm cseh fejlődés eredménye, hanem azt a nyugateurópai kultúrkör befolyása formálta. A cseh történet csak mint a germán-román állam- és kultúrközösség részese érthető meg és ha a cseh nép elsősorban a huszitizmus révén maga is alakította ezt a közösséget, ez a körülmény is csak a kölcsönhatások állandósága mellett beszél. Ez az állásfoglalás, melyet azóta több hasonló követett, nem tette népszerűvé sem Pekárt, sem a történeti iskolát, de a szakemberek körében szinte általános elfogadásra talált. P., aki teljes elfogulatlansággal látja a régebbi cseh-német történetírás hibáit, ennek a Pekár-féle irányzatnak nyújt együttműködésre hívó baráti jobbot. Szépen megírt és mélyenszántó tanulmánya bennünket két szempontból érdekel. Nemrégiben mutatott rá a Századok lapjain e sorok írója arra, hogy a Felvidék történetével foglalkozó cseh irodalom viszonylagos eredménytelensége a cseh-szlovák egység mindenáron való történeti bizonyításának következményeként érthető meg. Az a szellem, melyet Chaloupecky nek a Pekár-emlékkönyvben megjelent dolgozata képvisel, csakis Palackyra, de nem Pekár-ra vezethető vissza. De magának a mesternek a cseh-tót történeti egységről vallott felfogása