Századok – 1932

Történeti irodalom - Balla Antal: A legújabb kor világtörténete. Ism.: Balanyi György 345

346 történeti irodalom. küket, mivel a titkos diplomácia elsősorban úgyis a nagypolitika eseményeit vonta misztikus ködbe. A társadalmi, gazdasági és szellemi élet hullámzásai természetüknél fogva mindig könnyebben hozzáférhetők a kortárs megfigyelő számára. Külföldön a lázas anyagközléssel karöltve járt a feldolgozás s a publikációk hatalmas sorozata a monografikus és összefoglaló munkáknak nem kevésbbé hatalmas áradatát indította meg. Nálunk azonban ebben a tekintetben is bizonyos hátramaradottság állapítható meg. Legjobb bizonyság erre az a tény, hogy Krisztics Sándor maga nemében elsőrendű, de céljánál fogva egészen más természetű művétől (A békeszerződések revíziója. Budapest, 1927.) eltekintve, Balla fent idézett könyve az első, mely szélesebb alapon és a művelt közönség igényeit kielégítő módon igyekszik megvilágítani az utolsó két emberöltő történetét és felderíteni az egymást követő események rejtett összefüggéseit. Magyar vonatkozásban tehát bízvást úttörőnek minősíthető a munka : irodalmunkban elsőnek rajzol összefüggő és plasztikus képet a mult század utolsó és a jelen század első harmadának fejlődéséről. Mindjárt hozzátehetjük, hogy a terjedelmes mű jóval több egyszerű próbálkozásnál. Első tekintetre megtetszik rajta, hogy szerzője a történész tárgyszeretetét és alaposságát a újságíró könnyedségével és szemléletességével egyesíti magában. Ennek lehet tulajdonítanunk, hogy bár mindenütt bővébői merít, előadásában sohasem válik egyhangúvá vagy unalmassá. Másik nagy érdeme, hogy jól tud szerkeszteni s adatait ügyesen tudja csoportosítani. Mire végére érünk a könyve négy fejezetének (Az imperializmus kora. A világháború előzményei. A világháború. A világháború után.), az az érzésünk, hogy mindez nem is történhetett másként, mint ahogyan történt. Ezzel azonban nem akarjuk azt mondani, hogy Balla abszolút értelemben is kifogástalanul oldotta meg feladatát. Ezt sem magasabb írói művészet, sem tudományos alaposság tekintetében nem mondhatjuk el róla. írói művészet szempontjából nélkülözzük nála azt a szuverén felsőbbséget, mely egységbe tudja fogni a szétfolyó anyagot s élettel és lélekkel tudja telíteni a holt adatokat. Pedig a külső kellékek megvannak benne hozzája : becsületes igyekezettel rengeteg anyagot hordott össze és okfejtésében igyekszik minél mélyebbre hatolni ; van érzéke a szintézis iránt is és legtöbbször helyesen látja meg az események összefüggését. Ahhoz azonban, hogy töretlen egységben tudja szemléltetni a fejlődés egészét, nincs elegendő alakító ereje és plaszticitása. Egységes képbe való tömörítés helyett országok szerint széttördelt mozaikdarabokban vetíti elénk a sorsdöntő eseményeket felidéző változásokat. Különösen az első két résznél szembetűnő ez a sokszor mechanikusnak tetsző eljárás. A világháborút és napjaink történetét tárgyaló fejezetek már sokkal egységesebben hatnak. Persze e részben könnyebb kifogásokat emelni, mint jó megoldást ajánlani ; hiszen nyilvánvaló, hogy