Századok – 1932
Történeti irodalom - Balla Antal: A legújabb kor világtörténete. Ism.: Balanyi György 345
történeti irodalom. 345 kereskedőcéh mindössze 948, 1000, illetőleg 650 forintot fizetett, ami bizony a kereskedelemnek meglehetősen csenevész voltára enged következtetni. Hogy a fentiekben fölsorolt kérdésekre választ kaphassunk, ehhez persze az adatgyűjtésnek tetemes kibővítése lett volna szükséges. Amikor F. merőben külső szempontok után indulva, megelégedett a kereskedő-céh leveles ládájával, eleve szegényes eredményre ítélte munkáját. Tudományos eredmény tekintetében nagyon szerény elismeréssel lehetett csak adóznunk F. művének. De nem lennénk őszinték, ha be nem vallanók, hogy művét ennek ellenére is örömmel fogadtuk. Örömmel, mint a felvidéki őslakosság múltja iránti szeretetének egyik, ha még oly réveteg megnyilatkozását is, mint első lépést ez őslakosság külön tudományos kultúrájának kiépítése felé. Gyermekcipőben jár még ez, a dilettantizmus útján, de jár s ne feledjük : a maga erejéből. Egyelőre ennek is örvendenünk kell. Kritikánk, mely csak a tudományosság abszolút igazságra törekvő szempontjaiból ítélhetett, ne legyen e bátortalan, tapogatódzó próbálkozások kedvetvevő elnémítója, hanem ösztönzője a tökéletesebb munkára. Mert messze, nagyon messze van még odáie, ahol e próbálkozások majd igazi tudományos műveltséget is jelentenek. Paulinyi Oszkár (Bécs). Balla Antal: A legújabb kor világtörténete. A utolsó hatvan esztendő világpolitikai eseményei. Budapest, 1932. 8°. 363 1. A Könyvbarátok Szövetségének kiadása. Az utolsó két emberöltő történetének megírása ma már megközelítőleg sem olyan merész vállalkozás, mint még egy évtizeddel ezelőtt is volt. Mióta ugyanis a háborús felelősség kérdése elsőrangú politikai jelentőséget nyert, a hadviselő felek ihindegyike tőle telhetőleg iparkodik elhárítani magáról a háború felidézésének ódiumát. Legtöbbjük a legközvetlenebb források, a hivatalos akták közzétételével igyekszik megfelelő megvilágításba helyezni a maga szerepét. A volt központi hatalmak tiszteletreméltó nyíltsággal mindjárt a háború befejezése után megkezdték és azóta már be is fejezték ezt az önleleplező tevékenységet ; míg az angol és francia akták publikálása most van folyamatban. A hivatalosan közzétett okmányok mellett nem kevésbbé értékes anyagot szolgáltatnak azok a titkos akták, melyek a háború folyamán és azt követőleg a belga és orosz levéltárak anyagának napvilágra tárása révén kerültek nyilvánosságra ; nemkülönben a tömérdek napló, memoár és feljegyzés, melyek a különböző nemzetek vezető közszereplőinek tollából láttak napvilágot. A sok publikációnak köszönhetjük, hogy napjaink történetének megírásánál ma már nem az a probléma, hogy honnét vegyük az anyagot, hanem ellenkezőleg, hogy a rendelkezésünkre álló roppant anyagból mit vegyünk fel és mit mellőzzünk el. Igaz ugyan, hogy az elénk táruló adatok legtöbbje a politikai történet körébe vág, de ez csak fokozza érté-