Századok – 1932
Értekezések - MISKOLCZY ISTVÁN: Anjou-királyaink reformjai és a nápolyi viszonyok - 306
314 miskolczy istván. mint hadiegység, szintén előfordul Zsigmond 1435-i honvédelmi tervezetében.1 V. László idejében pedig a törvény kimondja, hogy a prelátusok „cum ipsorum banderiis ac numero lancearum exercituare tenentur". (1454., 3. art.) Előfordul nálunk is, miként Nápolyban a megváltás, de rendesen községeknél s miként Hóman kimutatja, már a XIII. században is volt hadmentességi illeték.2 A helyettesítésre a gyakorlatban nincs adatunk, de Zsigmond 1433-i szabályzata erről is beszél.3 Ismétlem, Zsigmondra azért hivatkozom több ízben is, mert neki a Nagy Lajost követő zavaros időkben tönkrement hadügyet újra kellett szerveznie, amit — nézetem szerint — úgy hajtott végre, hogy a Nagy Lajos-korabeli szokást törvényes alapra helyezte. A nápolyi viszonyok és királyaink rendelkezéseinek összevetése arról győz meg bennünket, liogy az új magyar hadrendszer utánzata a nápolyinak, de nem szolgai utánzat. Éppen abban áll királyaink nagysága, hogy felismerve a reformok szükséges voltát, nem hajszolták keresztül a magyarokra annyira idegen intézményt máról holnapra és tűzzelvassal, hanem szem előtt tartották a zökkenés nélküli átmenetet. Mikor már „ősi szokásnak" tűnt fel az új institúció, akkor mentek egy-egy lépéssel tovább. Ezzel szemben történet· és jogtudósaink közül többen kétségbe vonják, hogy a banderiális szervezet az Anjouk nevéhez fűződik, mert szerintük, ez az intézmény megvolt már az Árpádok korában, így Bartal György hivatkozik Kézai Simonra és IV. Béla okleveleire, hol a bandérium szó már zászlóalj értelemben fordul elő. (Comment. T. 1. §. 166.361. p.) Ezen az alapon kimondja, hogy „institutum certe initiis Hungarorum coaevum est". Hasonlóképen nyilatkozik Erdélyi László. Szerinte „Kézai krónikájában 1282 táján oly réginek tűnik fel a bandériumos hadrendszer, hogy az ország társadalmi viszonyait és szokásait a maga korában jól ismerő királyi íródeák... a bandériumokat Attila korába.. . képzeli vissza." Ezt ugyan anachronizmusnak tartja, de a banderiális hadrendszer kezdetét 1217 tájára helyezi. Korábban — sze-1 Kőszeghy S. : Zsigmond király két honvédelmi szabályzata. Hadtört. Közi. 1892 (XII.) 595. 1. 2 Hóman B. : A magyar királyság pénzügyei és gazdasági politikája Károly Róbert korában. Budapest, 1921. 20.1. — A megyesós schádi székeket Károly Róbert 400 márka finom ezüst évi díj fejében felmentette a katonáskodástól. Fejér. VIII. 2160—62. 1. 3 Kőszeghy idézett cikke. 595. 1.