Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

zrínyi történetszemlélete és a barokk. 289 járatra bírja, s a költemény számos jelenetétől, ahol személyesen közbelép. Itt végre is könnyen magyarázhatunk a „csodás elem" epikai hagyományával, — bár az ilyen hagyományos kellékek használatának a módja is sokszor leleplezi az igazi meggyőződést és ne feledjük, hogy Zrínyi hitében a személyes Isten élt, nem szimbólum, hanem pozitív valóságként. De prózai műveiben is számtalanszor utal Isten közvetlen belenyúlására a lélekbe, a szándékba és ezzel a motívummal magyarázza a történteket. Mátyás királlyá választását, jajcai diadalát, vagy zvorniki megfutamodását mind így fejti meg.1 Nem szabad azonban arra gondolnunk, mintha itt olyan pantheisztikus intuíció ütközne ki, hogy a világszellem az egyéni szellemeken át nyilvánítja akaratát. Nem, itt a személyes Isten kívülről, felülről diszponál a lélekkel és irányítja az események folyását. Inkább naiv okkázionálizmus ez és tiszta dualizmuson alapul. Zrínyi hívő szemében ezek a Mindenható csodái és átlépik a dolgok szokott rendjét, mely szerint az embert az akarati önállóság megilleti, a „dolgoknak kezdeti a mi hatalmunkban vannak".2

A dualizmus inkább érzelmi : életérzés. Alapja az erős egyéniség öntudata. Már az ember és szerencse dualizmusának a felemelése Isten és ember dualizmusává a büszke Én-nek önmegnyugtató aktusa, — ha a szubjektum szempontjából nézzük a dolgot, mint intelektuális reakciót az élet élményére, — mert nem a „vak istennő" oktalan szeszélyét sinyli most már, hanem az égi bölcsesség kezében tudja magát, tehát méltatlan helyzetéből méltóbb viszonyba emelkedik. Maga a Zrínyiász egy neme az elégtételadásnak : a keresztyén hős igazságtalan legázolását az örömmel vállalt mártíromság dicsőségévé, isteni kegyévé magasztosítja. De az individuum ama vágyát, hogy sorsát maga irányítsa egyedüli úrként, nem tudja kiirtani. Meghajlik Isten akarata előtt, a tény előtt, hogy mindenestől Isten hatalmában vagyunk, de e meghajlás gesztusában ott lappang a keserű elégületlenség. Az ilyen felkiáltások, mint : Isten „csak játékul tartja az emberek dolgát",3

sok mindent elárul. És számtalanszor beszél a szerencséről az isteni rendelést megillető tisztelet nélkül. A Zrínyiász tizedik énekének első strófáiban leplezetlenül tárul fel a közvetlen élmény keserűsége a „vándorló s kegyet-1 Hadtud. m. 140—141., 144., 146., 147. 11. 2 U. o. 219. 1. A barokk okkázionalizmusát jegyzi fel Cysarz is, i. m. 18. 1. 3 Zrínyiász I. 94. Siázadok, 1932. VII—VIII. füzet. 19