Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

288 joó tibor. semmi a szándéknál egyéb a mi hatalmunkban nincsen. Hanem vagyon, a mi tehetségünknél feljebb való hatalom", de ez a hatalom nem ,,a sors avagy szerencse, amelynek annyi dolgok és történetek tulajdoníttatnak", ez nem „egy az okok közül, akik által ez a világi rendelés viseltetik", hanem csupán elménk szüleménye, „az a vak istenasszony a kinek Fortuna nevet adtak az emberek, philosophusoknak csak álma ; a mi keresztyén hitünk azt elrontotta, mert elrontotta a bálványozást". Az a hatalom, mely a szerencse helyébe emelkedik, „mivelhogy véghetetlenül bölcs, történetből semmit sem cselekszik ... mi felettünk igazságnak világával rendeltetnek mindenek", mert „ez az hatalom a kirül szólunk, semmi nem más, hanem maga az Isten, a mennyire közben veti istenségét a mi mind akaratunkban, mind cselekedetünkben, és a maga végére viszi a dolgokat ... Az Isten megengedi ugyan, hogy törődjünk fáradjunk a világi állapotokon, de ő azt a végett hozza ki, a kit akar, sokszor különbözőt az mi várakozásunknak és reménségünknek. Homo proponit, deus disponit." A szerencse az, „a mikor a maga hatalmasságának karját dolgaink véghezvitelére és segítségére közbenteszi". Más helyen pedig így ír : „Adjunk regulákat a hadakozásnak, értsük a vitézséget, légyen olyan bátor szivünk, mint az oroszlánnak, de mindezekkel együtt megtébolit a Mindenható ; az az eszköz által, kit mi Szerencsének hívunk megtébolit, a kit akar, minden okosságával és értelmével, esmég felvisz másokat, a kiknek nincs egyéb fejekben bolondságnál. Ez az ő megfoghatatlan providentiája, a kit Fátumnak mondanak az emberek."1 Ebben a világképben két tényező áll szemközt egymással : Isten és ember. Azon a kifejezésen, hogy „szemközt", hangsúly van, mert a két tényező viszonya erősen dualisztikus. Nem szabad úgy értenünk ezt, hogy e világkép határozott, elvileg tisztázott dualizmust fejleszt ki, a két tényező hatáskörét pontosan meghatározza. Az embernek meghagyja a kezdemény jogát, de ezt a tételt nem viszi következetesen keresztül, s nem egyszer jelentkezik az Isten „numinose Macht"-ként Flemrning kifejezésével élve,2 s az emberi elhatározásokat is befolyásolja. Tekintsünk el attól, hogy a Zrínyiászt ő inspirálja (XIV. 1.), hogy ennek végső epikai motívuma isteni sugallat, mely a szultánt a had-1 U. o. 359. 1. 2 I. m. 426. 1.