Századok – 1932

Értekezések - JOÓ TIBOR: Zrínyi történetszemlélete és a barokk 261

zrínyi történetszemlélete és a barokk. 279 sorvadásáról beszélhetünk. Hadtudományi munkáinak előszavai örökös döntő cáfolatok volnának. Mindebből következőleg Zrínyi előadási módja nem a folyamatos elbeszélés, hanem a megbeszélés, egy-egy történeti esemény, cselekedet feletti meditáció. Szorosan értett történelmi műve nincsen is, Mátyás királyról írott munkája sem összefüggő biográfia, hanem csak kiszakított események, tettek reflexív tárgyalása ; hadtudományi és politikai irataiban foglalnak helyet historikus tanulmányainak az eredményei, s amint személyiségében összefonódik a történelmi és politikai hajlam, úgy fonódnak össze művei kompozíciójában és fogalmazásában. •— Eddig, általában történelmi érdeklődéséről beszélvén, szellemének individuális, primér irányultságairól volt szó, melyeket a hatások lényegükben nem is alakíthatnak, még kevésbbé teremthetnek, legfeljebb segíthetnek formakereső fejlődésükben. Már bonyolultabbá válik a korszellem és a személyi tényezők viszonyának a megállapítása történetfilozófiájában. A teoretikus tevékenységnek is megvan mindig a maga mélyen személyes és élményszerű gyökere. De éppen arra törekszik, hogy az élményanyagot és individuális ösztönzéseket egyetemes intellektuális formákba szűrje, személy telenítse. A teoretikus szükségszerűen kilép tehát saját köréből, idegen gondolatvilágokkal áll érintkezésbe és lényeges feladata azok beolvasztása. Maga a tevékenység egészen személyes indítékokból fakad, de terméke, az elmélet lehetőségig személytelen s idegen elemek szintézise. Mi sem könynyebb, mint hatásokat mutatni ki rajta, s történeti típusba sorozni. De ha a személyiség s annak élete és műve egyetlen tényleges egységet alkotnak, — s ez az élet organikus volta folytán kétségtelenül úgy van, — akkor a tipikus, korszerű elmélet mögött bizonyára meg lehet pillantani a személyiséget a maga individualitásában, s kettejük motivációs összefüggését. Az eljárás itt is szövegelemzés, mint a hatáskutatás esetében, de szempontja éppen fordítottja annak : nem a generális, hanem a speciális mozzanatokra ügyel. Zrínyi művei például tele vannak kisebb-nagyobb ellentmondásokkal, tételei nem egy kérdésben ingatagok. De ezt csak akkor vesszük észre, ha felfigyelünk alkalmi megjegyzéseire, mondhatni elszólásaira, mikor pillanatra meglazul a rendszerező elméleti magatartás kritikai fegyelme. Ha ezeket a mozzanatokat útfélen hagynánk, s csak azokat a részeket választanánk ki műveiből, melyek tételesen foglalkoznak problémáival, azzal indokolva eljárásunkat, hogy