Századok – 1932

Történeti irodalom - Balassa Brunó: A latintanítás története. Ism.: Imre Sándor 214

TÖRTÉNETI IRODALOM. 217 a művét, a források pontos ismerete nélkül a részletekbe menő hozzászólást meg sem engedi. Ezek miatt a részletes bírálattól tartózkodom, mert sem egyik, sem másik feltétellel nem rendelkezem. Néhány megjegyzést mégis tehetek. Először is azt, hogy az Úttörő munkálatok c. kis fejezet (8—12.) igen becses tanulmányá nőhetett volna, ha a szerző határozott szempontból rendszeres bírálatát, vagy legalább ismertetését adja az előtte e kérdést tárgyaló műveknek. A távolabb álló is megláthatná akkor, hogy az ő munkájára miért volt szükség, mi a hiánya a régibbnek, mi az új itt. Mintha az is lett volna a fejezet célja ; mintha (12.) itt-ott arra utalna, hogy az eddigiekkel szemben „a fejlettebb történetszemlélet és módszer szempontjait" akarja érvényesíteni. Rendkívül érdekes és hasznos lett volna, ha ezeket pl. Paulsen ismert nagy művével és ennek legújabb kiadásával, Willmannak e szempontból is nagybecsű fejtegetéseivel, vagy a véleménymondásaiban sűrűn idézett többi szerzővel szemben kifejti. Különösen az lett volna szükséges, hogy ez Ecksteinnak a maga idejében igen elismert tanulmányával kapcsolatban pontosan megtörténjék. Megmondja, hogy „az első és a mai napig egyetlen írásmű, mely a latintanítás egész történetét bemutatja" (8.), de sem itt nem foglalkozik vele, sem később nem jelzi, hogy miben tér el tőle a természetesen sokkal bővebb anyag alapján. Az irodalomnak ezt a feldolgozását bizonyára el is végezte, hiszen anélkül lehetetlen ilyen arányú tanulmányhoz fogni. S csak így jogosult azt mondania, hogy „munkája . . . tüzetes terepszemle leszen, mely rávilágít a további teendők és problémák sorára". Az lett volna igazán az egyetemes neveléstörténetre nézve is hasznos, ha saját új anyaga és az irodalom alapos ismeretével ezt a bírálatot adja ki előbb. Másik megjegyzésem éppen Eckstein említésével kapcsolatos. Ennek a munkáját, Lateinischer und Griechischer Unterricht (Leipzig, 1887.), idézi s jelzi, hogy először Schmid, Encykl. des ges. Erziehungswesens XI. 483—696 1. jelent meg. Ott azonban csak a latintanításról van szó, a görögről a III. kötetben más írt. Ez kicsiség. De ugyanitt (8.) azt mondja a szerző, hogy csak a „mult század utolsó negyedében kívánkozott a nevelés történetének területén végzett sok részletkutatás eredménye összefoglaló, lexikonszerű keretbe" s „eközben fogalmazták meg legelőször e kérdést, miképpen ment végbe és fejlődött a latin tanítása a letűnt századok folyamán". Nagyon kevésre becsülheti ennek az eredményét, mert a „lexikonírás gyorsiramú és rövidre szabott ideje még alapos fölkészültség mellett sem eredményezhetett mást, minthogy csokorba köttessék minden ismert történeti adat. így született Fr. A. Eckstein" említett tanulmánya. Ezzel kezdődik a szerző munkájának érdemleges anyaga ; ez a kezdet egészen érthetetlen és minden részében hibás. Schmid I. kötetének előszavát 1858-ban írta s nyilván sokkal előbb támadt az a szükséglet, amelyet a nagy munka terve és csaknem 1000 oldalas első kötete 1859-ben kezdett kielégíteni. Ez mindenre kiterjedő neve-