Századok – 1932

Történeti irodalom - Voinovich Géza: Arany János életrajza. 1849–1860. Ism.: Angyal Dávid 212

TÖRTÉNETI IRODALOM. 213 vetekszik sokoldalúságával. Ez a belémélyedés öröm is, bánat is volt egyszersmind. Öröm, mert a küzdő lélek feledkezett önmagáról, mikor a csodákat szemlélte és bánat, mert a fény láttára hitványnak érezte a maga költői koszorúját és reszketve gyakran elejtette. Párját ritkító kritikai érzéke, mely a legcsekélyebb érdemet is méltányolni bírta, csak önmaga ellen volt igazságtalan. ' Ez a nagy példák által felkeltett és alázatosságában nagyra nevelt bizalmatlanság önmaga iránt okozta leginkább gyakori csüggedését és töredékességét. De talán messze tértünk el Voinovich könyvétől. Csak azt akartuk mondani, hogy Arany életének története lényegében lelki fejleményekben gyökerezik. És Voinovich könyve mégis a külső adatok kronológiai csoportosítása keretében érdekesen és szép sikerrel tárja elénk a költő életét. Adatot adat mellé sorakoztat látszólag csak a lelkiismeretes alaposság céljából, de az adatok ömege minden feltűnés nélkül művészi kézzel van rendezve, úgy, hogy kép fejlődik ki belőlük, j raeli a képnek érdekességét az, hogy az adatok jelentékeny észe ebben a könyvben van először felhasználva kiadatlan kézratokból. A szerző igaz szeretettel csüng hősén, megvilágítja a dicső pálya csúcsait, de annak legcsekélyebb részletei sem kerülik el figyelmét. Feljegyzi példáid, hogy Arany 1854 április 18-án, húsvét keddjén viszi fel Pestre kiadás végett Toldi Estéjének kéziratát. Az ilyen részletezés igen kedves Arany életrajzában, mert akit oly nagyon kell csodálnunk és szeretnünk, azt nem unjuk meg, még ha csekély is az adat, amit róla hallunk. Nagyon természetes, hogy írói életrajzban nem csupán adatokról van szó. Tanulságos Voinovich könyvében az irodalmi állapotok rajza a mult század ötvenes éveiből. Dicsérnünk kell Voinovichnak azt a szokását, hogy esztétikai méltatásaiban a szükségesre szorítkozik. A terjengősség e téren könnyű volna az olyan írónak, aki a világirodalomban való jártassággal a költői értékek igazi megbecsülésének tehetségét egyesíti. Szerzőnk mégis esztétikai fejtegetéseiben a tömörségre törekszik, hogy az élettörténet elbeszélését és a lélektani fejlesztést ne szakítsa meg hosszabb ideig az érdekesség rovására. Igenis sokat kellene idéznünk ez életrajzból, ha jól átgondolt, higgadt és szép formában előadott esztétikai fejtegetéseit bőven akarnók ismertetni, csak néhány inkább véletlenül válogatott helyre akarunk rámutatni. Igen sikerült a Családi kör méltatása (21.1.), vagy Byron és Arany párhuzama (24. 1.), a Nagyid ai cigányok taglalása (139. 1.) stb. Voinovich nem elégszik meg a saját esztétikai ítéleteinek előadásával, hanem rendesen idézni szokta, amit kortársak és későbbi írók ítéleteiből érdemes tudomásul vennünk. Ez által Arany munkáinak hatását korára és az utókorra élénken szemlélteti. Érdeklődéssel várjuk a munka folytatását. Gyulai, Kemény, Salamon, Szász Károly, Lehr Albert, Riedl, Péterfy, Greguss, Beöthy stb. sok szépet írtak már Aranyról. De Voinovich