Századok – 1932
Értekezések - BALOGH JÓZSEF: A magyar királyság megalapításának világpolitikai háttere 152
A MAGYAR KIRÁLYSÁG ALAPÍTÁSÁNAK VIGÁGPOLITIKAI HÁTTERE. 157 Éppen ez a morajlás a romantikus történetírás mentsége is : már az egykorú források Ottó terveinek és rövid élete munkájának kritikájától hangosak. Querfurti Brúnó „Vita quinque fratrum"-]& híven látszik tükrözni a korabeli Németország vélekedését : Szülőhazáját, a gyönyörű Németországot már látni sem akarta — olvassuk a panaszt. — Csak Rómában lelte kedvét . . . Rómát akarta a régi dicsőségre visszavezetni . . . tévedett, mint ember ... jó császár volt rossz ösvényen.1 Brúnótól Giesebrechtig és Prutzig, 1000-től 1900-ig, folyvást formálódik és bővül, de mindig ugyanabban az irányban III. Ottó jellemképe, a fantaszta ifjúé,2 akiben megdöbbentő ellentétek drámaian feszülnek, akiben a clunv-i eszményekből táplálkozó aszkézis küzd a világhatalom mániákus vágyával és a bizánci udvari pompa imádatával. „Peccatum regis hoc fuit..." Torzkép ez, mellyel ma már leszámolhatunk. III. Ottó tragikuma nem hajlamaiban, vérében, terveiben volt, hanem elsősorban s talán egyedül : korai halálában. Világbirodalmának terve éppúgy nem légvár, éppúgy korában gyökerezik, mint annyit felhánytorgatott lelki sajátosságai : vallásosságában és miszticizmusában nincsen érthetetlen vagy motiválatlan vonás. Bizánci jellegű udvara Rómában jellemző külsőség, de nem lényegi eleme politikai gondolkodásának. A gondolat maga nagy és merész, de egészében reálpolitikai gondolat, — logikus kifejlete a nagykárolyi renovationak és a karoling-ottói keleti politikának. Magát a Renovatio Romani Imperii-1 is — III. Ottó pénzeinek híres felirata volt ez ! — ma már másként ítélik meg, mint az előttünk járt nemzedék. Nem egy Rómaigézettől megszédült ifjú lázálma ez, nem valaminő magá-1 Cum plura bona fecisset, iiac in parte erravit ut homo .. . Nam cum sola Roma ei piaceret, et ante omnes Romanum populum pecunia et honore dilexisset, ibi semper stare, hanc renovare ad decorem secundum pristinam dignitatem ioco puerili in cassum cogitabat. Peccatum regis hoc fuit. Terram suae nativitatis delectabilem Germaniam iam nec videre voluit ; tantus sibi amor habitare Italiam fuit. . . . Erat autem bonus caesar in non recto itinere . . . Romulea tellus . . . adultéra pulchritudine adhuc melius placet . . . Inveteratae Romae mortuum decorem renovare supervacuo labore insistit . . . Solet enim amor transeuntium rerum cecare mentes hominum . . — . . Semper monachorum spiritualia querebat ; humilitas autem maxima in eo erat . . . quasi non haberet hic manentem civi tatem, futuram toto desiderio inquisivit. Bruno, Vita Quinque Fratrum ed Kade, Mon. Germ. Hist. Script. XV, Pars I, p. 722—4. 2 L. M. Hartmann : Gesch. Italiens IV, I, 104 1.