Századok – 1932
Értekezések - BALOGH JÓZSEF: A magyar királyság megalapításának világpolitikai háttere 152
154 BALOGH JÓZSEF. lepetésszerű consecratio ismét —· hacsak egy muló, de mégis világtörténeti pillanatra — a pápát az adó, s a barbár királyt az elfogadó féllé tette : a renovatio imperii, a megújult római császárság, a pápaságnak tradicionális és részben világian értelmezett hatalmából vált tetté s a korona Krisztustól a római püspök közvetítésével szállt a császárra. Ezzel magyarázható Károly mélységes ellenérzése a koronázásnak kétségtelenül erőszakos és célzatos lépésével szemben.1 Károly a 800. évi koronázás szimbolikájával szemben a maga imperiumát, imperiuinának a sacerdotiummal való kapcsolatát — ama 796. évi levél tanúsága szerint — másként kívánta megvalósítani. A „Nostrum-vestrum" levél az avarok legyőzése után íródott, — akkor, amikor a Karoling birodalomra nagy területek civilizálásának feladata szakadt reá. 798-ban a pápa — Nagy Károly utasítására2 alapítja meg a salzburgi érsekséget, mint az avar birodalomnak szánt missziós középpontot. 803-tól fogva Károly innen —- Salzburgból — fogja az avar és szláv missziós munkát irányítani. ,,A Karoling szlávmisszió kezdetén tehát Nagy Károly szövetséget teremt Rómával."3 Ez a szövetség — ez az inviolabile foedus — két századra, tehát egészen a magyar állam megalapításáig mértékadó irányvonala lesz a birodalom politikájának. Valahányszor a német birodalom az incursus paganorum és az infidelium devastatio veszedelmeivel megküzd és a maga politikai hatalmát és ezzel Krisztus egyházát a keleti határokon túl kívánja meggyökereztetni, —- valahányszor tehát a birodalom határbiztonsága s expanziója érdekében miszszióra is vállalkozik, a nagykárolyi foedus szereposztása fog érvényesülni. így történik ez ismét, mikor 150 évvel később, 962-ben Nagy Ottó az északi szlávság meghódításának küszöbén megújítja a római császárságot, tehát a szentszékkel szövetségre lép ; így történik, amikor III. Ottó 1000 körül II. Szilveszter pápának osztja ki a vestrum szerepet : mint ahogy Károly és Nagy Ottó, ugyanúgy III. Ottó is az egyetemes Egyház fejének és nem a német episcopátusnak szánja a missziós feladatot.4 De — mutatis mutandis — 1 Károly indulatát Leó tettével szemben életírójának szavai tükrözik : „Quod primum in tantum aversatus est, ut adfirmaret, se eo die . . . ecclesiam non intraturus, si pontifiais consilium praescire potuisset." Einhard, Vita Caroli Magni . 27. 2 III. Leó levele Nagy Károlyhoz (Germ, pontif. I, 9. 19.) . . . „vestra excellentia mandasset nobis per ipsum . . ." 3 Brackmann, Anfänge ete. 9. 1. 4 U. o.
