Századok – 1932

Értekezések - GR. KLEBELSBERG KUNO: Két Hunyadi-beszéd 129

142 KLEBELSBERG KUNO. II. Janus Pannonius és Goethe. Elhangzott a Janus Pannonius Társaságnak Pécsett 1932 május hó 8-án tartott ülésén. Ha nem akarjuk beérni csupán azzal, hogy a Janus Pannonius Társaságban előadást tartunk Goethéről, hanem mintegy maga Társulatunk akar foglalkozni centennáriuma alkalmával a nagy német költővel ; akkor legalább meg kell kísérelnünk, hogy a rövidéletű szerencsétlen Janust és az emberi kor végső határáig szerencsében élt Goethét egymásmellé állítsuk. Tanulságos lesz számunkra ez a párhuzam, mert világosan megmutatja, hogy még történelmünk egyik legnagyobb korszakában, a Hunyadiak alatt is mennyivel súlyosabb helyzetben volt Magyarország és a magyar ember, mint a nyugatibb nemzetek és azok fiai s hogy mennyivel mostohább a magyar tehetség sorsa, mint a német vagy az olasz zsenié. Bár három század választja el Janust Goethétől, mégsem olyan vakmerő ez a kísérlet, mint amilyennek első pillanatra látszik, hiszen viszonyuk a klasszikus ókorhoz és egy-egy mecénás-fejedelemhez az érdekes összehasonlítások egész sorát engedi meg. Itália s az onnan kisugárzó antik szellem mindkettőnek nemcsak költészetére, hanem egész egyéniségének kialakulására is döntő befolyással volt és pedig Januséra még nagyobbal, mint Goethéére. Továbbá mindkettőnek életébe beleszövődött egy-egy uralkodó, aki őket udvarába fogadta. De természetesen nagyok az eltérések is, melyek közül a legjellemzőbbet előrebocsátom. Janust Mátyás király kezdetben valósággal elhalmozta kegyeivel ; megtette pécsi püspökké és szlovén bánná ; utóbb azonban meghasonlottak, aminek izgalmaiba Janus belepusztult. Ezzel szemben Karl August weimari nagyherceg és Goethe barátsága félszázadon át változatlan maradt, sőt a sírban is egymásmelleit nyugosznak. Janus — s ez oly jellemző magyar sors — így nem hozhatta létre mindazt, amire tüneményes tehetsége képessé tette