Századok – 1931
Történeti irodalom - Horváth János: A magyar irodalmi műveltség kezdetei. Ism.: Deér József 64
65 TÖRTÉNETI IRODALOM. helyett három részletet emelünk ki a műből, melyeknek elemzése hivatva lesz azt az útat feltárni, melyen szerzőnk általános jellegű megállapításaihoz eljut. Az irodalom Horváth János szerint elválaszthatatlan az írásbeliségtől, ez pedig a latin írásbeliségtől. Ε tétel bizonyításában hiába keresnénk külföldi analógiákat, hivatkozást a keresztény középkor általános latin nyelvgyakorlatának hatásos világtörténeti távlatára. Könyve mindezen deduktív elemek mellőzésével egyetlen, a Kazinczy-kódexből vett idézetet állít az olvasó elé : „megtanulá, jóllehet nem tudna diákul, imez három neveket leírnia : Jézus, Mária, Anna". A történeti emlék által felidézett élmény közvetlenségével e szerény idézetből nemcsak azt tudjuk meg, hogy a magyar későközépkor szemlélete „ellentétben állónak tartja az írás bármi csekély mérvű megtanulását a deákul nem tudással" (13—14. 1.), hanem a latin változat — licet omnino illi-1 teratus esset — közlése révén azt is, hogy az írásbeliséggel egybeeső irodalomnak a latinsággal való összefüggése nemcsupán magyar, de általános európai jelenség is, azaz, hogy a magyarországi latinnyelvű irodalom a középkor egyetemes latin irodalmá[ nak és kultúrájának szerves része. Horváth tehát egy rendkívül konzervatív irodalomfogalom kereteiben, a források szavaiból I kiindulva jut el a magyarság és a nyugati keresztény kultúra öszszefüggésének felismeréséhez és kényszerít bennünket ennek az Ι összefüggésnek, mint a politikai, jogi, társadalmi és gazdasági tények vallomását harmonikusan kiegészítő sajátosan irodalomtörténeti ténynek tudomásulvételére. A középkori forrásokkal foglalkozó, jobbára történészek által kitermelt irodalom rámutatott arra, hogy Kézai Simon mester, IV. László király udvari papja a Szent László-kori Ungarorumban és P. mester Gestájában megörökített Attila-Árpád genealógiát idegen források bevonásával a hún-magyar azonosság történetszemléletévé szélesítette. Ezzel a forráskritikai megállapítással párhuzamosan Hóman Bálint a Magyar Történet II. kötetében kimutatta, hogy ebben a történetszemléletben, melynek nyomai a király gondolkodásában is kimutathatók, tulaj donképen az a nagy átalakulás nyert öneszméletet, melyet a kúnok beköltözése idézett elő. Az irodalomtörténész Horváth János — módszerére annyira jellemzően — az Aurea-legenda latin és magyar szövegének, helyesebben szövegeinek összehasonlításával egészíti ki ezt a képet. „Az Aurea-legenda szerint valamely Julius nevű hún fejedelem (princeps gentis Hunnorum) mészárolja le Kölnben Szent Orsolyát és a tizenegyezer szüzet. A Nádor-kódex (1508) Orsolya-legendája a „princeps Hunnorum"-ot „magyarok fejedelmének" fordítja, az Érdy-kódexé (1526—1527) „a szittya magyarok fejedelmének", a Kazinczy-kódexé (1526) azt írja, hogy Julius „sok magyarokkal egyetömbe" szállta meg Köln városát, végül az Érsekúj várikódex (1529—1531) így fordít : „és követeket küldének Juliushoz . . ., ki az unusoknak azaz magyar nemzetnek, ki magyar nemzet az iidőben pogányok valának, . . . fejedelmök vala". Az első és har-Századok, 1931. I—III. füzet. 5
