Századok – 1931

Történeti irodalom - Molnár Kálmán: Alkotmánytörténeti illúzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya? (L. Az Eckhart-vita.)

történeti irodalom. 415 pítani s megoldására bizonyára csak egy jövendő generáció vállalkozhat, amikor a világnézettörténelmet már éppen úgy lemosolyogják, mint napjainkban a pozitivizmust. Eckhart eléggé bebizonyította tanulmányában, hogy ő végső célul azt óhajtja vizsgálni, milyen hatást gyakorolt főleg a középkor szelleme a magyar jogi intézmények fejlődésére s a „népszellem" meghatározását ő is később következő feladatnak érzi. Mindebből, ismételjük, Eckhart bírálói semmit sem értettek meg. Ök megdöbbentek, hogy évtizedes — szerintünk elavult — módszerük nem modern többé s megütköztek, hogy a mai szellemtörténeti irány követője félredobja elképzeléseiket és teóriáikat. A legérzékenyebben Eckhartnak az „ezeréves magyar alkotmányt" illető megjegyzései érintették őket. Ezek a megjegyzések éppen csak súrolták a szentkorona-tan Timon-féle magyarázatát, de mégis igen alkalmasak, hogy általuk mindenki tisztultabb fogalmakhoz juthasson el. Eckhart ugyanis helyesen mutatott rá, hogy a magyarság nem fejleszthette ki Szent Istvántól kezdve minden külföldi hatástól függetlenül a maga „alkotmányát" s cseh, lengyel analógiákra utalva ügyesen hívta fel a figyelmet, hogy a korszellem, a világnézet, ezen probléma tárgyalásánál sem kapcsolható ki. ^ Bár szokatlan eljárás egy ismertetés keretében újnak tetsző megállapításokat tenni, legyen szabad rövidre fogva előadnunk, hogyan gondoljuk el a szentkorona-tan problémájának kielégítő megoldását. Az közismert, hogy e tan, amelyet tudatosan Verbőczy fogalmazott meg, a magyar rendiség államszemlélete volt. Szerintünk az a leglényegesebb, hogy először az alappal, a középkori magyar rendiséggel jöjjünk tisztába, amelynek produktuma volt a Verbőczy által rendszerbe foglalt tan. Előbb tehát egy társadalomtörténeti kérdést, a magyar rendi társadalom kifejlődését kell tisztázni s csak azután következhet az ideológia lényegének a megállapítása. Ennek a társadalmi fejlődésnek az előadása nem könnyű feladat, mivel, tudvalevőleg, XIV—XV. századi társadalomtörténetünk terén érdemleges munka még nem folyt s pl. a rendi, feudális, hűbéri kifejezések használata körül is az elképzelhető legnagyobb zűrzavar és önkény uralkodik. Nincs még az sem tisztázva, hogy hol, mely korban kereshető a magyar rendi társadalom kezdete. Szemben Hóman Bálinttal, aki közismert magyar történetében már a XIII. században rendiséget talál s szemben a vele azonos felfogású Eckharttal, szerintünk a magyar rendi társadalom a XIV. század végén kezd kialakulni. Ezt megelőzőleg egy másik társadalomtörténeti korszak van ; hogy ez hogyan nevezhető, az most mellékes, mert nem tartozik tárgyunkhoz. A rendi fejlődés elég lassú, de állandó és következetes. Gyorsabbá válik Mátyás idejében, aki maga tervszerűen igyekszik a köznemesség súlyát megnövelni s a halála utáni események, a Jagelló-korban, már a teljesen kibontakozott rendiség képét mutatják. Az előadottakból gyanítható, hogy egy specifikus rendi