Századok – 1931

Történeti irodalom - Molnár Kálmán: Alkotmánytörténeti illúzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya? (L. Az Eckhart-vita.)

414 történeti irodalom. 414 generációk végeztek, nem tudná a mai kor a romantika egyoldalúságát, sőt tévedéseit kiküszöbölni. A könyvtárakat betöltő feldolgozások és publikációk tették mindenki számára érthetővé, hogy a történeti élet több, mint bármely mai egyéni élet s hogy vizsgálata és megértése szélesebbkörű érdeklődést követel a történetírótól, mint amilyennel a leguniverzálisabb érdeklődésű ember ma a maga korát szemlélheti. A pozitivizmus részletmonografiái, ez a beláthatatlan betűtenger rejti magában a félig kész anyagot, amelyet korunknak szintézisre hajló tudománya felhasználhat, hogy egy-egy kor világnézetét rekonstruálja. A mai szellemtörténet nem történelmen felül álló Geist-et akar belemagyarázni az egyes korokba vagy népek életébe, nem azt mondja, hogy a legősibb, primär elemek — a romantika ezen requisitumai — a sorsdöntőek, hanem minden korszak gondolkozásmódját, világnézetét, életszemléletét az illető kor eseményeiből és kulturális állapotaiból akarja megismerni. Hatás és kölcsönhatás bonyolult szövedéke tárul eléje, amelynek felfejtését és összeállítását nehéz, de első feladatának tekinti. Nem az a célja, hogy mereven szétválasztott típusokra bontsa az ember történeti életét, hanem kiemeli azokat a vonásokat is, amelyek az egyes korokat összetartják s azokat egységbe foglalják. Jól látja, hogy egy-egy kultúrkörön belül is változik koronkint az emberiség világnézete, tudja azonban -— a pozitivista részletmunkák megtanították reá — hogy az intézmények változása lassúbb. Tudja tehát, hogy minden letűnt korszak tovább él, bár egyre gyengülve, az újban s hogy pl. a liberalizmus virágkorában az egyház egy darab élő középkort jelentett. Minden korban egyrészt a múltnak ezek az adottságai, öröksége, másrészt pedig a jelen emberei fejlesztik ki az új világnézetet, hogy ez kezdje a maga elképzelése szerint átalakítani az adottságokat s be sem várva a teljes átalakulást, lehetővé tegye, hogy a szellem ismét újabb utakra térjen. A szellemtörténeti irány, így fogva fel, nem mellőzi el a tényleges állapotokat, nem mozog légüres térben, de nem is szorítkozik a kézzelfogható dolgok előadására. Úgy látja, hogy ami ma szel lem, az előbb vagy utóbb testet ölt az intézményekben s viszon" az institúciók az élő ember mellett részesek az újabb világnézet kialakításában. Nem ideológia-történet tehát, hanem egyszerűen maga a történelem. S ha különbséget akarunk mégis tenni, valószínűleg jobb volna világnézettörténetről beszélni. Amit egy kor világnézete magában foglal, az a kor szelleme. Ennek meghatározására, szerepének és jelentőségének tisztázására vállalkozott a mai szellemtörténet, azt remélve, hogy amit a történés szétbontása után a korszellemmel nem tud megmagyarázni, abban keresse a faji sajátságok hatását, azt tekintse a népszellem művének. Amit a romantika oly irigy lésreméltó könnyedséggel feltételezett, annak vizsgálatához a mai szellemtörténet alig mer közeledni, mert tisztában van kutatóeszközei fogyatékosságával s mert úgy érzi, hogy a történetírás ma még a kezdet kezdetén álló tudomány. Nehéz feladat is a népszellem működését megálla-