Századok – 1931

Történeti irodalom - Molnár Kálmán: Alkotmánytörténeti illúzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya? (L. Az Eckhart-vita.)

történeti irodalom. 407 Ά mód ellen, ahogyan ez történik, bizonyára tehetők, éppen'mert új kísérletről van szó. Ez azonban nem csökkenti Eckhart érdemét ; ő tette meg az első lépést, hogy a szellemtörténeti irány a magyar jogtörténet terén tudatosan alkalmaztassák. A vitairodalom alapján megállapíthatjuk, hogy Eckhartnak ezt· az érdemét egyetlen kritikusa sem volt hajlandó felismerni és méltányolni. Egyes ténybeli megállapításait kritizálták, azokkal szemben ellenvetéseket tettek, a módszer és szemléleti mód megítélésére azonban senki sem vett fáradságot. Pedig egy tudományos munkának, mint írói teljesítménynek az értékét igazságosan csak úgy lehet megállapítani, ha a kritikus első sorban azt vizsgálja, hogy az író mit adott munkájához önmagából, milyen tudományos módszerrel és felfogással látott az adatok interpretálásához. A bírálónak, — ez volna az ideális —- mindig magasabb, emelkedettebb és általánosabb szempontokból kellene a könyvet vizsgálnia, mint amelyeket magának az írónak volt módjában figyelembe venni. Ha ez csak ritkán sikerülhet is, minden kritikustól feltétlenül el kell várnunk, hogy legalább arra a színvonalra emelkedjék, amelyen a bírálat alá vett műnek a szerzője áll. Ellenkező esetben ugyanis, ha évtizedekkel elmaradt fokról tekint körül, nem láthatja meg a bírált mű fényoldalait, amelyek a fejlődést és az értéket jelentik, sőt azokat szükségképen kifogásolni fogja, éppen mert eltorzítva merülnek fel szemei előtt. Eckhart tanulmánya és az alább idézendő kritikák között éppen ez a viszony van ; ő és bírálói nem állanak a módszeres képzettség tekintetében «gy színvonalon s ez a körülmény kétségtelenül nagyon lerontja a sokszor jogosnak látszó ellenvetések súlyát. Legyen szabad Eckhart tanulmányának egyetlen részletét behatóbb magyarázat alá vennünk, hogy így példán mutathassuk meg, milyen módon lehetett volna a kritikusoknak helytálló kifogásokat emelniök s melyek a tanulmány fény- és árnyoldalai. Egy^elyen (284. skk. 1.) Eskhart a következőket mondja : ,,A középkori felfogás szerint a jog primär, az állam csak másodrendű és csak eszköze a jog megvalósításának. A jog az állam előtt van, az állam nem alkotja a jogot és nem is változtathatja meg. A középkor a legnagyobb tisztelettel viseltetik a joggal szemben, szerinte az nem az államtól függő pozitív jog, hanem morális törvény. Ha a jogot nem alkotják, hol találjuk hát meg ? A nép tudatában, illetőleg a népet képviselők tudatában, lelkiismeretében. Az ítélkezőnek nincs szüksége jogi szabályokat tartalmazó törvénykönyvre, hanem elég, ha normális jogérzéke van, ami feltétlenül meg is van minden becsületes emberben. Ezért nevezik a fogott bírákat nálunk egyszerűen „becsületes embereknek" (probi viri), vagyis olyanoknak, akikben megvan a jogérzék, és mint ilyenek a jognak megbízható tudói, akik megtalálják magukban az igazi jogot, az igazságot, ami különben az akkori felfogás szerint az értelemmel is megegyezett." Az elmondottak lényegét a Nyugaton ma modernnek számító történetírás állapította meg. Eckhart pontosan citálja is forrását, Er. Kern tanulmányát. (Recht und Verfassung im Mittelalter.