Századok – 1931
Történeti irodalom - Molnár Kálmán: Alkotmánytörténeti illúzió-e a magyar alkotmányfejlődés jellegzetes közjogi iránya? (L. Az Eckhart-vita.)
408 történeti irodalom. 408 Historische Zeitschrift. 120 (1919.). Az idézet második fele szorosan kapcsolódik ehhez a tanulmányhoz, amely e részében ugyanazt a problémát vizsgálta, mint amelyet tőle függetlenül és egészen más oldalról M. Weber is igyekezett, még pedig sikerrel, megközelíteni, t. i. a középkori és a modern jog közötti különbséget. Weber az elsőt szellemesen Kadijustiz-nak nevezi, aminthogy nagy hasonlóságot is vehetünk észre egy arab kádi és egy középkori bíró ítéletmondása között, aki törvénykönyvet még nem ismert és egyedül „normális jogérzékére" volt hagyatva. A nyugati történetfelfogás, azután mint természetes jelenséget könyvelte el a középkori, organikus és a mai, racionális jogi felfogás közötti különbséget, megállapítva, hogy a racionális jogot Európában a felvilágosodás, majd a liberalizmus fejlesztette ki s juttatta diadalra, következőleg a középkorban nem uralkodhatott. De tette mindezt anélkül, hogy siránkozott volna a középkori felfogás eltűnésén, — amire, jellemzően elmaradt állapotainkra, nálunk ismételten merülnek fel példák, — vagy különös rajongást árult volna el a racionális jog történeti szerepe iránt. Egyszerűen konstatálta, hogy a középkor világnézete más lévén, mint a felvilágosodásé, jogi felfogásuknak is különbözőknek kell lenniök s ugyancsak szenvedélyesség nélkül rámutatott, hogy a XIX. századi kapitalizmus csak a racionális jogi felfogással végezhette el a maga nagy vállalkozásait. Ezeknek a modern megállapításoknak a lényegét tolmácsolja Eckhart, de ugyanekkor tovább is megy. Kernnél csak azt olvashatta, hogy az igazi jogot, az igazságot a közfelfogás szerint a becsületes, öreg emberek hordják lelkükben, ő azonban magyarországi oklevelekből tudja, hogy a fogott bírák intézménye nálunk is élt és a nyugati „sapientes", „prud' hommes" kifejezéseknek magyarországi aequivalensét a „probus vir" kifejezésben megtalálva, ennek az intézménynek, mint középkori jogéletünk egyik fontos alkatrészének a szerepét is tisztázni tudja. Azaz a nyugati modern tudományos megállapítások nem maradnak légüres térben, hanem egy régi magyarországi fogalom ismeretéhez kapcsolódnak, amivel ez a fogalom szép és gazdag színt nyer. Nyugati módszerességgel vizsgálni a magyar multat, ez ma a legtöbb, amit történetírásunktól elvárhatunk ; Eckhart e követelménynek az idézett példával igen szerencsés módon tudott eleget tenni. Az idézet első három mondatát azonban joggal kifogásolhatjuk. Azokat ilyen összeszorított fogalmazásban nemcsak a laikus nem értheti meg, hanem komoly fejtörést okozhatnak egy szakembernek is, hacsak nem olvasott előzőleg középkori világnézetet tárgyaló munkákat. Egy első orientálódásra szolgálótanulmányban nem lett volna szabad Eckhartnak ily sok előismeretet feltételezni, hanem kissé bővebb magyarázatot kellett volna adnia, talán ilyesféleképen : A késő középkori világnézet, vallásos orientálódású felfogása szerint, úgy képzelte el, hogy a paradicsomi őskorban az ember közvetlenül Isten vezetése alatt állott. Ezért nem volt szükség államra, társadalmi törvényre, korlátozó hatalomra, hanem az ember ténykedését, életét a ter-