Századok – 1931
Értekezések - DÉKÁNY ISTVÁN: A szellemtörténet történetelméleti alapon megvilágítva 337
384 dékán v istván. módszert", vagy valaki „jól megválasztotta" a lanszirozáshoz az időpontot. Ez utóbbi feltevés eliminálásával, az előbbire kell ráfigyelnünk : eljött az idő, az objektív helyzet, a problémaállás s vele az emberek új objektív feladatokat éreznek. Szerzőnk ugyanazon irányban ír, mint több előzője, hogy számos tényezőre, nemcsak a szellemi tényezőkre kell felfigyelnünk. „Amidőn a szellemtörténeti módszer mindent (?) az egyének és tömegek lelkiségéből s a korszellemből — mely egyébként szintén egyéni lélekből fakad, és válik egy kor mozgató áramlatává — akar levezetni, megmagyarázni, nem csekély túlzásba esik, bár ez a túlzása nem is oly méretű, mint mikor a pozitivista történetírás merőben természettudományos alapon (környezet, fajelmélet, materialista világnézet) foglalkozik a történelemmel." Ily módon „az emberi szellem közös nevezőjére hozni" az eseményeket nem lehet, bár a szellemtörténetnek, írja, „túlzása nem is oly méretű". A másik invektiva a spekulatív jelleg, „minden fejlődést a korszellemből akarván levezetni" (?), szerzőnk elgondolása szerint ez irányzat „kizárólag felülről lefelé halad átértékelő munkájában". Általánosítás bőven van a cikkben, pl. „kevéssé tartható fenn szellem történészemének az önkényes regionális iránya". Végül egy, szerinte nem eléggé méltányolt politikai liberalizmus helyesebb értelmezése is szóbakerül, „a szabadsággal szemben elfoglalt mostoha álláspont". De hogy kiknél és minő munkában, idézetek nem mutatják, s a vád csak úgy általánosságban lebeg, csak annyiban megnyugtató, hogy elismeri, „elvileg nem kapcsolatos a szellemtörténeti módszerrel, mert az ellenkezője akár (!) szellerntörténetileg is még könnyebben bebizonyítható". Mindenesetre új módszereknek kell itt rejtőzniök, amelyekről nem tudok, mert abban a témában egykor éppúgy, mint ma, kiválókép a szellemtörténeti módszer alapján igazodhattunk el. Sürgeti végül szerzőnk a visszatérést „az eseménytörténeti alaphoz", miután feltételezte, hogy a szellemtörténet az eseményekkel szemben aránytalanul közömbös. A szellemtörténetben sokan spekulatív jelleget látnak, ezért szívesen viszik közel, amennyire tehetik, Hegelhez. Joó Tibor1 feljegyzi, hogy „Hegelnek igen éles szeme volt a valóság iránt is : nemcsak az absztrakciók világában, az idea birodalmában is otthon érezte magát. Személyiségére éppen ez a kettősség rendkívül jellemző, egész rendszere 1 Jegyzetek Hegel történetfilozófiájáról. Prot. Szemle, 1931. 752. 1.
