Századok – 1931

Történeti irodalom - A magyar történetírás új útjai. (Szerk. Hóman Bálint.) Ism.: Domanovszky Sándor 273

Történeti irodalom. A magyar történetírás új útjai. Szerkesztette : Hóman Bálint. Kiadja a Magyar Szemle Társaság, Budapest. 1931. 8° 404. 1. Egész vászonkötésben 15 P. A Magyar Szemle Társaság újabban tudományos könyvkiadóink sorába lépett. Vállalkozását csak azok tudják igazán méltányolni, akik tájékozva vannak arról, milyen nagy akadályokba ütközik nálunk a tudományos könyvek kiadása. Magánkiadó cégekre e részben újabban egyáltalán nem lehet számítani. Tudományos könyv az Akadémián kívül csak tudományos társulatok kiadásában kerül a könyvpiacra. Örvendetes tehát, hogy a kiadók száma eggyel gyarapodott. Szerencsés gondolat volt az is, hogy a „Magyar Szemle Társaság" a történetírás módszereit és célkitűzéseit tárgyaló munkát hozott forgalomba. Ilyen magyar nyelven, Komis Gyula kitűnő történetfilozófiáján és Dékány István módszertanán kívül az újabb időben úgysem jelent meg, pedig a külföldön különösen a századforduló óta egyre-másra látnak napvilágot a hasonló munkák, amelyek fontos kérdéseket tárgyalnak, a történetírást nem kis mértékben viszik előbbre, amelyek eredményeiről tehát a magyar szakköröknek és közönségnek is tudomást kell szerezniök. A kérdés megoldásában Hóman Bálint, a kötet szerkesztője, azt az utat választotta, hogy a történeti résztudományok egy-egy elismert képviselőjét szólaltatta meg, akiknek mindegyike elmondja véleményét saját tudományágának fejlődéséről és újabb célkitűzéseiről. Az ilyen munka természetesen nem lehet egységes koncepció. Tizenegy tudós nem gondolkozhatik mindenben azonosan, az olvasóra azonban nagyon tanulságos látni, hogy egységes terv és irányítás mellett is, hogyan hajlanak el egymástól a munkatársak véleményei. A szerkezet egységét Hóman Bálint bevezető cikke „A történelem útja" címen és Szekfü Gyula befejező tanulmánya : „Politikai történetírás" adja meg. Az első végigtekint a történetírás történetén, majd a magyar fejlődésen és végül erős hittel, határozottan a szellemtörténeti irány és módszer mellett tör lándzsát. A munkatársak azután elmondják nézeteiket az irodalom-, a művészet- és az egyháztörténetről, a gazdaság- és társadalomtörténetről, a népiség történetéről, a jog- és alkotmánytörténetről, a segédtudományokról, a régészetről és a nyelvtudomány szerepéről a történetírásban. Hozzájuk csatlakozik végül Szekfű cikke, mintha a politikai történet címén szintén csak egy szerény rész-Századok, 1931. VII—VIII. füzet. 18