Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Hóman Bálint–Szekfü Gyula: Magyar történet IV. és V. köt. Ism.: Domanovszky Sándor 881

TÖRTÉNETI IRODALOM. ' 881 Ha a munka tudományos értéke mellett még' "megemlítjük, hogy kellemes és egyszerűen világos stílusa folytán nemcsak a szakember érdeklődésére számíthat, hanem a történelméhez ragaszkodó általános műveltségű zalamegyei is· élvezetes olvasmányt találhat benne, akkor úgy hisszük, hogy Zala vármegye történetének írója a magyar tudományos életnek és Zala vármegye közönségének egyaránt kiérdemelte elismerését. Párdányi Miklós. Hóman Bálint és Szekfű Gyula: Magyar történet IV. kötet: Szekfű Gyula: A tizenhatodik század. Budapest, Kir. magy. egyetemi nyomda, év nélkül, nagy 8°, 439 1. és 15 melléklet, V. kötet: Szekfű Gyula: A tizenhetedik század. Budapest» Kir. magy. egyetemi nyomda, év nélkül, nagy 8°, 429, 1. és 18 melléklet. A modern történetírás mindinkább a népek belső történetére fordítja figyelmét, a kollektív jelenségek kerülnek előtérbe, sokszor az eszméket hordozó nagy egyéniségek rovására. Az új szellemtörténeti irány sem kedvez a héroszok kultuszának, a vezető férfiak egyéniségében is különös előszeretettel keresi a kor gondolkodásának jellegzetes vonásait, szükségszerű jelenlétüket sokszor mintegy az egyéniség tehertételeként könyvelve el. Ebből könnyen származhatnak egyoldalúságok a vezető férfiak megítélésében, de még könnyebben a belső fejlődés téves beállítása, egy-egy tényező szemszögének indokolatlan hangsúlyozásából és mások elhanyagolásából. Gyakran nincs kellő tekintettel az író a történeti jelenségek indító okainak rendkívüli sokféleségére, egészen figyel« men kívül hagyja az élet lüktető menetét és azzal, hogy a fejlődést leegyszerűsített formulába kívánja szorítani, elhomályosítja a szubtilitásokat: az egyének tevékenységét, a pillanatnyi helyzetek döntő hatását és mindazokat az erőkomponenseket, amelyek a kiválasztott tényező mellett sokszor vele ellentétes irányban hatnak. Szekfű Gyula minden tekintetben modern felfogású történetíró. Hogy a történet nagyvonalú rekonstruálása iránt kiváló érzéke van, azt megmutatta már a „Magyar állam életrajzá"-ban és a „Három nemzedék"-ben. Gondolatsorait nagy művészi készséggel, meglepő plaszticitással állítja olvasói elé. Ellenállhatatlanul ragadja magával az olvasót, hogy ugyan-I azokat a következtetéseket vonja le előadásából, amelyekre ő jutott. Hogy eközben a „hősökön" gyakran ő is keresztülgázol, nem csodálhatjuk. „A száműzött fíákóczi"-ban ezt sokan hazafiatlanságnak tudták] be, ami Szokfűtől a legteljesebb mértékben távol állt. Módszerében van az oka annak, ha az egyéniségek iránt kevesebb benne a fogékonyság és téves volt Rákóczijában az az indokolás, hogy „hús és vér" embert akar be-Századok. 19311. IX—X. füzet. 56