Századok – 1929-1930
Történeti irodalom - Hanotaux; Gabriel: Histoire de la nation française. Ism.: Török Pál 916
TÖRTÉNETI IRODALOM. ' 919 emberfölötti lényt csináljon belőle; embertelent, félistent az egyik, démont a másik. A történetírók sokáig Mignet szavai mellett tartottak ki: ő mindent szándéka szerint hajtott végre. De hol az az ember, legyen a neve Richeliu vagy Bonaparte, aki mindent szándéka szerint cselekedett volna... Ö reálista, opportunista volt". Colbertről Germain Martin (Hist. Économique) állapítja meg, hogy az államhitel szempontjából elhibázta annyiszor magasztalt első tetteit. Napóleonról — végre egy emberi mérték róla — megállapítja a hadtörténelem, hogy nagyobb terhet vállalt, mint amilyent megbírt. Spanyolország részére adott ki rendeleteket 1813 október 18-án este, mikor a visszavonulást kellett volna elrendeznie, emiatt másnap rendetlenségben hátrált a hadsereg. Soha sem adott ki általános rendeleteket, nem szervezett vezérkart, emiatt nem bírhatta a páratlan föladat terhét. Az a határvonal, ahol megszűnik az elfogulatlanság, a világháború története és mindaz, ami erre vonatkozik. Még a pénzügytörténész sem állja meg a világháborúról szólva, hogy ne döfjön egyet Németországon: a háború, „melyet Németország szándékosan provokált" (qu'elle a volontairement provoqué), a katona annyira elveszti kritikáját, hogy Franciaország békés hajlamát ugyanolyan ténnyel bizonyítja, amilyent néhány sorral hátrább a „bűnös" Németországról állapít meg: a francia hadsereg reformja 1916-ra fejeződött volna be a költségvetési tervezet szerint, mondja ő és hozzáfűzi: „semmi sem bizonyítja jobban, ha ugyan volna szükség bizonyítékra, hogy Franciaországnak semmi érdeke sem parancsolta, hogy a háború 1914-ben kitörjön". És a következő oldalon képes leírni azt, hogy a német hadsereg reformja a költségvetési terv szerint szintén 1916-ra lett volna készen, — de természetesen nem fűzi hozzá az előbbi „bizonyítékot" a békés hajlamról. Egészen természetesnek találja, hogy Franciaország erőteljes katonai reformot léptessen életbe 1911—13 körül, mert a két hadsereg aránya szerinte 532.000—876.000, — percre sem gondol azzal, hogy a két ország lakosságának lélekszámával a két hadsereg létszámának aránya csaknem pontosan megegyezik, nem veszi figyelembe azt, hogy Németországnak az akkori európai szövetségrendszerben két arcvonal elleni harccal kellett számolnia. Ez a nemzeti elfogultság a dolog természeténél fogva legszembetűnőbb a diplomácia történelmében. Itten áll szemben egymással állandóan az, ami francia, mindazzal, ami nem francia. René Pinon műve valóban sokszor azt a benyomást kelti, mintha a Párizs-környéki békék előszavának készült volna. A francia nemzet tetterejének természetesen szüksége van a föld egy részére, írja ő, mire a kritikus olvasó fölveti a kérdést, hogy vájjon más nemzetnek nincsen?
