Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Petró József: Az ősegyház élete. Ism.: Madzsar Imre 84

TÖRTÉNETI IRODALOM. 85 igen jó útmutatóra talál dr. Petró József egri teológiai tanár munkájában, amelyben a modern irodalomban való hiánytalan tájékozottság és másfelől a világos és könnyen olvasható előadás, főleg az egyes problémáknak jól áttekinthető csoportosítása szerencsésen társulnak. A népszerű célzat kizárja a hosszas, fárasztóan részletező fejtegetéseket, az adat-és névhalmozást, másfelől azonban a behatóbb érdeklődésnek és tanulmánynak segítségére siet a tudományos apparátusra való hivatkozás részben magának a tárgyalásnak során, részben a kötet végén nyújtott irodalmi tájékoztató által. Mindegyike a mű 12 fejezetének egy-egy vezető problémát tárgyal: a zsidó diaspora és a fiatal kereszténység viszonyát, a római birodalom egykorú vallási és erkölcsi állapotait a krisztusi misszió eredeti terjedelmének kérdését, az apostoli megbízás és a „karisma" közötti vonatkozást, az intézménynek a zs,idó községek „apostolai"-val való névbeli vagy tartalmi rokonságát, az episcopas, presbyter és diaconus elnevezésekkel jelölt hivataloknak és fejlődésüknek meghatározását, az egységes hierarchia és az egyházközségi autonómia feletti vitát stb., amely legfőbb vitapontok köré csoportosul azután a részletkérdések serege. Nem folyamatos történeti elbeszélésben tárja tehát elénk a szerző az őskeresztény egyháznak az első pünkösddel meginduló kialakulását, nem részletező korszak-rajzot nyújt, hanem a tudományban felmerült ellentétes magyarázatok szemszögéből nézi az ősegyház történetét. Mivel azonban a problémák időrendben vonulnak fel s mivel másfelől tárgyalásuk nem puszta ismertetés: bírálatukból fokozatosan élesedő vonásokkal bontakozik ki az a kép, , amelyet maga szerzőnk helyesnek vall, az eredettől fogva és alapelvében egységes ősegyház, amely ugyan nem pattan elő teljesen kész és befejezett alakban a fegyveres Minerva módjára, de amelyben mégis egy kezdettől fogva működő centrális elv, a Krisztushoz, mint mindennek forrásához való következetes hozzákapcsolódásnak gondolata az intézmények konkrét formáiban is Szent Pál klasszikus hasonlatát valósítja meg: „sokan egy test vagyunk Krisztusban, de egyenként mindnyájan egymásnak tagjai". A könyv olvasója, úgy hiszem, aligha tudja kivonni magát az alól a benyomás alól, hogy ez a kép legalább is lélektanilag valószerűbb és könnyebben hozzáférhető azon „megértő beleélés" számára, amelyet manapság a források adatai mellett a történelmi rekonstrukció egyik legfontosabb eszközének tekintünk. Itt egy jól elképzelhető és természetes, a forrásadatokból mintegy magától kialakuló képet nyerünk, a más.ik oldalon inkább a forrásokkal és egymással is küzdő „magyarázatok"-at. Bár így a szerző a katholikus álláspontot képviseli és ismerteti, mégis semmi sincs művében, ami „felekezeti egyoldalúságának volna nevezhető s ami meggátolná, hogy azt