Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Hóman Bálint–Szekfü Gyula: Magyar történet IV. és V. köt. Ism.: Domanovszky Sándor 881

ÍOO TÖRTÉNETI IRODALOM. 9(952 dolgozott történetfilozófiája sohasem tudott belenyugodni az ország feldaraboltságába, sem a török uralomba, sem a török védelme alatt kifejlődő, meghúzódó területi alakulásokba, aminő volt az új Erdély s utána a tiszai és felsőmagyarországi részek kuruc függetlensége"; „ez a gondolat biztosítja kétszáz­éves tűrés és tévelygés után a magyar államiság tradicionális kontinuitását Erdélynek, az új, büszke független államnak szomorú romjain." (V., 293. 1.) ι Hogy a bécsi béke és a Regnum Marianum gondolatköre vallási felfogás tekintetében homlokegyenest ellentétes volt, senki sem vitatja. A hazafiasság gondolatát egyetlen felekezet­nek kisajátítani azonban csak a hitvitázás idején volt divatban. Szekfű a XVI. századnál magas költői szárnyalással jellemzi az ország egységes törökellenes fellángolását, bőveu hivat­kozva a protestáns papok imáira is (IV., 102—108. 1.), a XVII. századtól mégis az aláfestés jellegzetes színe, hogy a protes­táns világfelfogás lelki szövetségese a töröknek s a rendiség­gel, a felkelésekkel, Erdéllyel legfőbb akadálya a felszabadí­tásnak. Ezért még az elejétől fogva állandóan nyugati érdek­lődése által lekötött Habsburg-politikát is I. Lipót idejében (íjnak nevezi. Munkájából egyáltalán nem domborodik ki a nemzetnek az a nagy tragikuma, hogy sorsát ebben az idő­ben, amely neki parancsolóan a Kelet felé irányuló harcot írta elő, olyan hatalomhoz kötötte, s a török befészkelődése óta csak onnan várhatta a döntő fordulatot, amelynek politi­kájában ez a kérdés a jelentéktelenek közé tartozott, mert a dinasztikus nyugati terjeszkedés, a vallási küzdelmek és a rendiség megtörésére irányuló törekvések mögött oly messze hátramaradt, hogy reá úgyszólva már semmi ereje sem jutott. A felszabadítás, ha pápai kezdeményezésre történt is, talán mégsem volt kizárólag katholikus megmozdulás! Gon­doljunk a Buda ostromához távol északi hazájukból idevonult svédekre és azokra a brandenburgiakra, akik a vár észak­nyugati sarkán legerősebben vérzettek. S amint a felszabadí­tás megindítását európai megmozdulásnak nevezhetjük fele­kezeti különbség nélkül, úgy a nemzeti küzdelemben a török ellen is el kell ismernünk, hogy az felekezeti különbség nélkül hatotta át mindenek lelkét. Hisz a Szekfű dicsőítette Dunán­túl is protestáns volt, ő maga is elismeri, hogy ott csak a XVII. század közepe után jut túlsúlyra a katholicizmus, míg a teljes áttérés csak az 1670-i események hatása alatt ment végbe (V.. 318—319. 1.), és protestáns volt az Alföld, amely másfél századon át a napi érintkezés lelketőrlő néma ellen­állásában, a fegyver nélkül vívott megszervezetlen egyéni küz­delemben névtelen hőseivel mélyrehatóbb diadalt aratott, mint a végvárak vitézkedő népe. Az ő érdemiik nincs méltó módon kidomborítva, pedig ők áldozták lemondásban, vérben, ember­ben a legtöbbet. Szalmalángú nemzetünk ebben a harcban

Next

/
Oldalképek
Tartalom