Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. II. köt. Ism.: doberdói Breit József 67

TÖRTÉNETI IRODALOM. 75 esodával határos győzelmet kivívták. Nincsen olyan szó, amely ki tudná fejezni irántuk érzett hálámat!" De nehogy azt liigyje valaki, hogy most már, a második nagy csata befejezése után, az ellenfelek szelíd bárányok mód­jára állottak egymással szemben. Augusztus 10-én ugyanis József főherceg felment a Mt. San Michelére s onnan vissza­térve, ezeket írta naplójába (313. old.): „Hajnalhasadta előtt káplárkísérőmmel a Mt. San Michele nyugati lejtőjére mentem ki... Előttem a holtak százaival borított lejtő, melyről ful­lasztóan förtelmes hullaszag fülledt bűze özönlik ránk. Elvisel­hetetlen egy borzalom ez... Annyira fojtogat engem, hogy hosszú ideig tart, míg önuralmamat visszanyervén, beszélni tudok. Itt az állások még igen kezdetlegesek és alig nyújtanak védelmet. Az ellenség szakadatlanul lő a Monte Fortinról és a 197. magaslatról, mind a két irányból tüzelő lövegei hosszan­tozzák arcvonalunkat és így az emberfölötti munkával, a szik­lába vésett még csekély árkokat folyton újra betemetik. Sze­gény halott honvédek és olaszok hevernek mindenütt a grá­nátok által cafatokra tépve, a nap perzselő hevében gyorsan rothadva. Az emberek meg sem mozdulhatnak, mert amint csak egy kicsit fölemelkedik valamelyik, máris jönnek az ellenséges lövedékek. Bekötött orral és szájjal fekiis.zneki és kaparják, vésik a sziklát s építenek, hogy a következő pillanat­ban egész munkájukkal együtt a lezuhanó nehéz lövedéktől megsemmisíttessenek. Egy hadnagy reszkető ajakkal jelent­kezik nálam, ő az egyedüli tiszt az egész században. A többiek mind vagy elestek, vagy betegen elszállíttattak. ,Tábornok úr­nak* szólít, nem csoda, hisz c.«ak most jött ide egy menet­századdal és még sohasem látott engem... Rövid, éles sivítás és kisebb gránát puffanik tőlünk nem messze; azonnal jajga­tást és nyöszörgést hallok. A hadnagy sürgősen kéri, hogy távozzak innét, mert itt mindenki meghal... Irtóztató a fül­ledt hullaszag! Megkérdek egy embert: ,fiam, bírjátok még1?..·' .Hazánkért mindent, még a halált is kibírjuk!...' ,A jó Isten áldjon meg mindkét kezével benneteket, hős fiacskáim!...' Öt percnyi tartózkodás után mélyen megindulva és megrázva kúszok visszafelé. Borzasztó e sok rothadó hús s a fekete, aludt vér, ami mindenütt hever és. tapad; oly szörnyűséges, hogy rémülettől jéggé dermed lelkem. Mindig itt feküdni, csak egy­szer éjjel kihűlt romlott eledelt kapni, ez irtóztató hullaszag közepette, mely a nyelvre s a torokra tapad, azt az étellel le­nyelni; naponta csak egyszer meleggé lett korty vizet kapni s azt is csak éjjel s a perzselő nap öldöklő, izzó hevében, melyet a sziklák megtízszerezve sugároznak, a rothadó bajtársak kö­zött mozdulatlanul feküdni a nehéz, kábító hullaszaggal tüde­jükben: ettől meg kell, hogy őrüljenek." Jöjjön Boroevic és Conrad ide, itt adják ki a parancsot, hogy a fennsík szegélye föltétlenül tartandó s amellett az erők kímélendők. Itt, ahol én, ki a háború minden szörnyűségeit megszoktam, alig bírom

Next

/
Oldalképek
Tartalom