Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. II. köt. Ism.: doberdói Breit József 67

74 TÖRTÉNETI IRODALOM. reik felét valahogy össze tudják szedni. Mind azt mondják, hogy mi borzasztóan jól lövünk. Tegnap szerintük egy teljesen ép, hadilétszámú hadosztályuk támadott, melyből századonként alig maradt 40—60 emberük... Azt állítja egyik tiszt, hogy a tegnapi napon a Monte dei sei Busi 20.000 emberükbe került — így ez soká már nem mehet, mert Olaszország el fog vérezni. Cadorna és egész Olaszország konsternálva van, hogy a Doberdó fennsíkja ilyen hihetetlenül szívósan tartja magát." Hogy a csata tizenegyedik napján, július 28-án hogy nézett ki a csatatér, arról József főherceg így számol be naplójában (258. old.): „Délelőtt felmentem San Martino templomához. A templom már nagyon össze van lőve. Ott van egy eperfa, annak nekitámaszkodom és a csatateret nézem. Hulla hulla mellett az állások között, eltemetésükre még gondolni sem lehet, mert a mindkét oldali tüzérség szakadatlanul erősen vereti az egész teret. Most is utálatos,an idevág, sivít és zúg a sok könnyű és nehéz lövedék és fülsiketítőén reccsennek, repeszeket és kődarabokat vágnak nyávogva mindenfelé. Kibékülten feküsznek a mi katonáink és az ellenség a hideg acéllal kihűlő szívükben egymás mellett. Pokoli bűzt lehel a számtalan hulla, melyeket ezer és ezer rongyba vagdal széjjel a gránátok folyton robbanó sokasága" A tizenkettedik napon a napló szerint (264. old.): „Délután az ellenséges lövegtűz a mult napokhoz képest tetemesen alábbhagy és a nehéz öblű lövegek teljesen elhallgatnak. A harcvonalak előtt fekve maradt megszámlálhatatlan hulla, a már 12 nap óta szakadatlanul dúló vad küzdelmekben elesettek s.eregei, a gránátverés által összevissza tépve és vagdalva, a nap izzó sugaraitól forró sziklákon rothadva, oly rémséges bűzzel telítik a levegőt, hogy a lövészfedezékekben való tartózkodás — a gránátok által folyton a bűzlő hullalével és cafatokkal telefröcskölt — harcosok akaraterejét a legsúlyosabb, mondhatnám emberfölötti próbára teszi." Β napon az olaszok, több mint háromszoros túlerejük dacára, belátva óriási erőfeszítéseik hiábavalóságát, további tömegtámadásaikat egyelőre beszüntették. A poklok pokla, a doberdói fennsík — bár több mint 30.000 főnyi veszteség árán, de azért teljes egészében —József főherceg VII. hadtestének 17. közös és 20. honvéd hadosztálya — úgyszólván kizárólag lelkes magyar — csapatjainak kezében maradt. „Július, 30-án — írja a fenséges úr naplójában (270· old.) — táviratot kapok, hogy ő felsége a Lipót-rend nagykeresztjét a hadiékítménnyel adományozta nekem... Hogyan köszönjem meg ezt számtalan szeretett hős bajtársamnak, akik ezt parancsnokuknak hősiességükkel és drága vérükkel szerezték meg?... Ök, akik éhezve, szomjazva — hisz a menázsi legjobb esetben éjfélkor volt felvihető, így a víz is,, gyakran azoiihan egyáltalában nem — elmondhatatlanul szenvedve, ezt a