Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - József főherceg: A világháború amilyennek én láttam. II. köt. Ism.: doberdói Breit József 67

68 TÖRTÉNETI IRODALOM. fokozottabb mértékben vonatkoztatható. Különösen áll ez a doberdói lelketfagyasztó események mesteri leírására, amelyeket a fenségen szerző igen találóan a poklok poklának keresztelt el. ..Törekedtem — mondja előszavában József főherceg — lehetőleg híven leírni mindent, amit a Doberdón átéltünk és láttam, ha tollam néni bírja csak megközelítőleg is a kínok, szenvedések és kétségbeesett tusák képét úgy elővarázsolni, mint azt mi, Doberdó védői átéltük, mégis azt hiszem, az utókorra egy jó fényképet hagyok, melyet ha érzéssel néz meg valaki, akkor képzelete talán közel hozhatja ahhoz, amit nekünk e szó: „Doberdo" jelent." A II. kötet az 1915 május végétől 1916 február 17-ig terjedő időben lezajlott karinthiai és olasz harctéri eseményeket tárja elénk a már az I. kötetnél megszokott közvetlenséggel, nemcsak a katonára, hanem minden olvasóra egyaránt tanulságos és vonzó előadási modorban. Az előttünk fekvő II. kötet I. fejezete Ivarinthia védelmét, amelynél szerző mint csoportparancsnok működött, megfelelő részletességgel tárgyalja s végül az első isonzói csatát csak vázlatosan ismerteti, mivel ő abban nem vett tevékeny részt. Ebből az I. fejezetből hadd álljanak itt a következő érdekesebb részletek: „A csendes, halkan lélegző fenyvesben minden olyan üde és buja, nedves moha- és gyantaszaggal tele a levegő. Temérdek virágocska virít és csodálatos színükkel üdítik lelkemet... Madárdal, virágok balzsamos illata, a színeknek mesés vegyüléke, az erdőnek áhítatos nyugalma, a hegyi patakok váltakozó zuhogása, az imaharangszó halk csengése — melyet mái- oly régen nem hallottam —, siránkozva száll föl a völgyből áhítatteli, lágy hangulatba dédelget engem, akárcsak gyermekkoromban az alcsúti templom orgonája Ürfelmutatáskor... Egy függőlegesen szédítő, a mélységbe eső sziklafal fölött állok és elmerengve nézek a messze-messze alattam elterülő smaragdzöld rétekre, midőn a távoli ágyúdörgésnek komor moraja fölriaszt!... háború!... Még egy pillantást vetek a szük szakadék szédületes mélységébe, hol fehér habbá válva, őrült sebességgel kanyarogva rohan tova a patak... azután sietve lefutok a meredek parton, hisz az ágyuk bömbölve hívnak... valamit elmulaszthatnék... Akárcsak újjászületve, friss erőben érek le, hol éppen szeretett hadtestemnek 39-es századai érkeztek meg a vonattal. Az én 39-eseim, a Kárpátok hősei!... Meglátva engem, lelkesen éltetik ,József apánkat!'..." A következő napon a 46-osok érkeznek be az új védelmi szakaszba; azokkal való találkozását így írja le (31—32. old.): „Útközben találkoztam velük, amint a gyülekezőhelyre vonulnak. Örömmel látom viszont sok ösmert, derék vitézemet, kik sebeikből felgyógyultán, újra bevonultak, ők, akik az oly keserves kárpáti csatákban annyi dicsőséget szereztek a magyar névnek. Többeknek kezemmel intek, kik kedves, néha kissé