Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Borusso-Germanicus: Preussens unsterblicher König. Ism.: Török Pál 549

553 TÖRTÉNETI IRODALOM. az elzászi kérdésben Németország kedvezőtlen helyzetbe került volna. Azonban addig, amíg Anglia a német prepozíciókat el nem fogadta, Kühlmann — aki ekkor még meg volt győződve arról, hogy a háború eldöntetlenül, győztesek és legyőzöttek nélkül fog végződni — nem akarta Németország szándékát Belgium visszaállítására és jövendő semlegességének biztosítására nyíltan kifejezni. Nem érezte elég erősnek a helyzetet ahhoz, hogy a győzelem és hódítás gondolatához mesterségesen szoktatott közvélemény ezt a megoldást nagyobb politikai válság nélkül elviselte volna. Kühlmannt politikai offenzivájának előkészületeinél érte a pápai békerezolució, amelyre a felelet megszövegezését a birodalmi gyűlés augusztus 28-án egy hetes bizottságra bízta. Meinecke szerint Kühlmann ott követett el súlyos és csupán jószándékával menthető hibát, amidőn e bizottság előtt, amely a válasz szövegét szeptember 10-i ülésében fogalmazta meg, eltitkolta Pacelli nuncius augusztus 30-i második jegyzékét, amelyben Angliának Gasparri államtitkár útján eljuttatott kérdésére pontos nyilatkozatot kér Németországnak Belgiumot illető szándékairól. Kiihlmann saját tervének sikerét féltette a pápai akciótól, azért igyekezett annak jelentőségét csökkenteni azáltal, hogy a bizottságot nem tájékoztatta teljesen, amely azután a maga válaszát olyan formában adta meg, hogy az Bredt szerint teljesen elutasító, Meinecke szerint pedig feltételesen igenlő volt. Eredménye a szeptember 24-i német válasznak azonban tényleg az volt, hogy az további tárgyalásokra alapul nem szolgált a hadviselő felek között. Időközben meghiúsult, már a kezdet kezdetén, nyilván a franciák ellenakciója folytán, Kühlmann saját kezdeményezése is, ennek a részletei azonban Meinecke szerint ma még ismeretlenek, bizonyos csak az, hogy szeptember 15-én már ez a kísérlet is teljesen meghiúsultnak volt tekinthető. Meinecke igen szellemesen fejtegeti, hogy mi volt Kühlmann politikájának az alaptévedése. Szerinte Kühlmann minden szkepszise dacára is, félreismerte Németország külpolitikai helyzetét és súlyát. Azt hitte, hogy Németország elég erőt képvisel ahhoz, hogy bizalmas· tárgyalásokkal is rávegye Angliát békecéljainak revíziójára és szövetségeseinek békecéljaitól való eltávolodásra, anélkül, hogy ehhez akár a központi hatalmak, akár az ellenséges államok béke felé törekvő közvéleményének hatalmas erejét Németország hódítás nélküli békekészségének nyilvánosságra hozatalával segítségül hívta volna. Pedig Amerika beavatkozása ekkor már akkora mértékben növelte meg az entente-hatalmak győzelmi esélyeit, hogy Anglia a béke érdekében nem elégedhetett meg többé Belgium visszaállításával, hanem számolnia kellett szövetségeseivel is. Anglia érdeklődése a pápai békejegyzékkel kapcsolatban, amelyre Gasparri államtitkár augusztus 24-i levele is vonatkozik, s amelynek mellőzését rójják fel Michaelis és Kiihlmann legnagyobb hibájául, ilyen körülmények közt tak-