Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Borusso-Germanicus: Preussens unsterblicher König. Ism.: Török Pál 549

552 TÖRTÉNETI IRODALOM. (Ereignisse und Gestalten aus den Jahren 1878—1928, Berlin, 1922), közlésének Pacelli müncheni nuncius akkori uditorejára vonatkozó része a magyar lapokban is megjelent cáfolatra adott alkalmat. Természetszerűleg részletesen foglalkozott ezzel a kérdéssel a német birodalmi gyűlés által a háborús felelősség megállapítására kiküldött bizottság, amelynek szakértője, Bredt professzor, könyvében (Der deutsche Reichstag im Weltkriege, Berlin, 1926) a pápai békeakció meghiúsulta miatt súlyos támadást intéz Michaelis akkori német kancellár ellen,. Konfesszionális térre vitte át a kérdést már korábban egy német katholikus publicista, Friedrich von Lama (Paps.t und Kurie in ihrer Politik nach dem Weltkrieg,. Illertissen, 1925, 34—48. 11.), aki egyenesen a német protestánsok ellenakciójának tulajdonítja a pápai békekísérlet meghiúsulását és a pápai békeiratra adott ki nem elégítő felelet szerzőségéért a politikai felelősséget Michaelisra tolja. Lama és politikai barátainak közlései a sajtóban és a politikai életben szenvedélyes vitákra adtak okot, amelyek egyik-másika a bíróság előtt nyert elintézést. Michaelis a birodalmi gyűlé6 vizsgálóbizottságának említett közlései után Meineckehez fordult, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján mondjon a történetíró meglátásával és módszerével ítéletet az ő és Kühlmann eljárása felett, a pápai békeakcióval kapcsolatban. Meinecke, methodikus vizsgálatának eredménye a porosz akadémiában tartott jelen előadása. Meinecke nem kívánja tárgyalni a kérdést a maga teljességében és összes vonatkozásaiban, csupán arra szorítkozik, hogy Kühlmann, aki Michaelis külpolitikájának a sugalmazója és felelős végrehajtója volt egyben, mai tudásunk szerint minő felelősséggel tartoznak a történelem előtt. A kérdésnek ilyen körülhatárolása mellett Meinecke nyugodtan mellőzhette előadásában mindazt, ami a berlini kancellárián kívül történt, Erzberger és a Kúria, valamint a francia kapcsolatok kérdését Meinecke éppen csak hogy felemlíti munkájában. Szellemes megállapítása szerint a Kühlmann-féle békeakció, amellyel az entente-hatalmak politikai frontját kívánta áttörni, magja meg volt már a pápai békeakció nyilvánosságra hozatala előtt, 1917 július 27-én kelt emlékiratában, amely Kühlmannak augusztus 7-én történt államtitkári kinevezése után a Michaelis-kormány külpolitikai magna chartája lett. Meinecke megállapítja, hogy Kühlmann a pápai békeközvetítéstől nem sok sikert remélt, mert attól tartott, hogy a francia kúriakardinálisok révén a tárgyalások esetleges indiszkréció folytán meghiúsíthatok lesznek. Célrevezetőbbneki gondolta ennél Angliának Villalobars belgiumi spanyol követ révén tudtára adni Németország készségét a tárgyalásokra. Kühlmann szándéka az volt, hogy Angliának a titkos tárgyalásokon engedékenységet mutat a belga kérdésben, akkor sikerül őt és vele együtt Anglia többi szövetségeseit is a tárgyaló asztalhoz ültetni ily módon, anélkül, hogy