Századok – 1929-1930

Történeti irodalom - Szekfü lásd Hóman–Szekfü.

426 TÖRTÉNETI IRODALOM. fii letét, hol kell keresni, Németh a törzsek neveiből vont következtetéseket, hogy mely törzsek származnak a törökségtől, de eddig még nem vizsgálták meg, hogy az egyes törzsek megtelepedési területén a faji sajátságok mennyiben felelnek meg ennek az eredménynek, illetve, hogy az antropológiai dokumentumok θ részben mit bizonyítanak. De az antropológia mellett ezen a pontoii még a néprajztól is értékes felvilágosításokat várhatunk. Ezek bevonása nélkül az őstörténet még korántsem tekinthető tisztázottnak. A kérdés bonyolult volta miatt külön kiemeljük azokat a szemléltető segédeszközöket, amelyeket Hóman a könnyebb megértés érdekében alkalmazott. Más munkáiban is szívesen használt hasonló eszközöket és közölt pl. szemléltető családfákat. Szereti a fejlődést határozott formában olvasója emlékezetébe vésni. Itt is nagyon jók a mellékelt térképek és pl. különösen a magyarság keveredéséről és honfoglalás előtti politikai kapcsolatairól szerkesztett táblázat. Az efajta szemléltetésnek nagy instruktiv ereje van, a fővonásokra van figyelemmel s ezért megfogja a közönséget, ha nem is elégíti ki a részletkutatás finomságaiba elmélyedő szaktudóst. Az írott források korába lépve, a hipotézisnek máikevesebb a létjogosultsága s a szerző talán többször is él vele, mint ahogy szükséges volna. Konstantin császár Lebedjét egészen felesleges Előddel azonosítani (66. 1.). Ugyanezt az Előd-Lebedet Hóman a 102. lapon kendének nevezi, de a 103. lap első soraiból az tűnik ki, hogy gyula volt. Viszont a 66. lapon Álmos a gyula. Minderről pedig tulajdonkép semmit sem tudunk, az azonosítások tehát feleslegesek, sőt zavartkeltők. Indokolatlan a Konstantinus leírta fejedelemválasztásban két esemény összekeverését látni (71. 1.). Annál csodálatosabb ez a felfogás, mert máskor a szerző ok nélkül a magyarság soraiban sokáig élő kazár hatásokat keres. Azt állítja pl., hogy a kazárok királyölési szokását átvették a honfoglalók is (113. 1.), hogy Álmost e szokás szerint feláldozták, hogy varázsereje Árpád lelkébe költözzék (119. 1.), sőt a Szent István ellen megkísérelt merényletben is ennek a szokásnak megnyilvánulását látja (248. lap). Felfogás tekintetében nagyon érdekes a kalandozások megítélése. Ebben Hóman a hagyományos nézettel homlokegyenest ellenkezőt vall. Szerinte a kalandok nem egyes csapatok rendszertelen vállalkozásai, hanem egységes alapon központilag irányított politika eredményei. Beállítása szerint nem lehet szó a fejedelmi hatalom erősebb hanyatlásáról, csak arról, hogy ezekben a küzdelmekben a külföldi hadjáratok vezérei, a X. század közepe felé különösen Bulcsú alakja emelkedik ki, ami természetesen elhomályosítja a fejedelem népszerűségét. A kalandozó csapatok által kötött szerződések, még inkább ezek pontos betartása, igazolni is