Századok – 1929-1930

Értekezések - PLEIDELL AMBRUS: A magyar kincstár apatini telepei Mária Terézia korában - 384

418. pleidell ambrus. Része volt ebben annak, hogy Modersfeld a legszennyesebb gyapjút vette, hogy a kiválasztást a gyárban végezzék. Ennek következtében a gyapjúnak majdnem fele hulladékba ment, holott olcsón lehetett volna tiszta gyapjút kapni, amelyből mázsánként alig 10 font esett volna hulladékba. Nagyon drágán, mázsánként 45, sőt 49 frt-ért vette Modersfeld a gyapotot, amit még saját napidíjával és fuvarral is megterhelt, holott 38 frt-ért nagyon jó gyapotot lehetett venni. Sok pénz pocsékolódott el a csiillengre is, mert Modersfeld a nyers csiilleng mázsáját 2 frt 30 kr-ért váltotta be a parasztoktól, egy mázsa preparáltat pedig nem 3 mázsából, mint számította, hanem csak 7—8 mázsa nyers csiillengből tudott előállítani.1 Kruspérnak a vizsgálat alkalmával szerzett összbenyomása az volt, hogy az üzemeket nem szabad abbahagyni, mert gondos és hozzáértő kezeléssel többszáz embernek adhatnának kenyeret és a kamarának, különösen a posztó-, gyapotfonál- és csüllenggyárak 30—40% hasznot is hozhatnának. Szükségesnek tartotta azonban, hogy mindenekelőtt egy gyárépület emeltessék, amelyben az összes gyárakat el lehet helyezni, tűzbiztonsági szempontból, meg azért is, mert eddig a nyersanyag és a kész cikkek egyaránt szerteszét hevertek, nyirkosodtak, sok közülük meg is romlott. Javasolta azonkívül, hogy Modersfeld kezéből a pénzkezelést teljesen vegyék ki, a munkásokat Modersfeld és a gyár technikai vezetőjének consignatiójára a jövőben az apatini magtáros fizesse, a nyersanyagot pedig ő maga fogja beszerezni. Kívánta továbbá, hogy a posztógyárban legalább 12 szövőszéket helyezzenek üzembe, mert a működő 3 széken készült posztó kedvéért festőt, posztónyírót és kallómalmot tartani nem érdemes. Javasolta azonkívül, hogy a selmeci asszonyt, aki heti 4 forintért még mindig tanította a gyapotfonást, bocsássák el, szüntessék be a fonálnak ottani kicsinyben való eladását és végül, hogy szüntessék be az ültetvényeskertet, és a jobbágyok általi csiillengtermélést is. Előbbit azért, mert rengeteg munkát vett igénybe, pedig néhány gyenge eperfán és vörös buzéron kívül más nem volt benne, utóbbit pedig az üzemekre fordíttatott, csupán forgótőkének vehető s a veszteséget a befektetett tőke és a tényleges vagyon közti különbség képezte. 1 Prot, commiss. imp. dd. 21. Nov. 1766.