Századok – 1929-1930

Értekezések - MARKÓ ÁRPÁD: Két mozgalmas év a magyar nemes testőrség életéből 365

KÉT MOZGALMAS ÉV A MAGYAR NEMESTESTÖRSÉG ÉLETÉBŐL. 375 Tekintsék ezt azért, is fontos kötelességüknek, nehogy esetleg ártatlan egyének vallják majd kárát ennek a gonosz tettnek. A házi vizsgálat tovább folyt, de eredménytelenül. A tanteremben történt gyújtogatás előzménye mind­végig homályban maradt, mert a testőrök a bűntényt okozó társaikat elárulni nem akarták. Splényi a decem­ber 3-án kiadott legfelsőbb parancs kihirdetése után december 9-ig még haladékot adott nekik abban a re­ményben, hogy ez idő alatt észretérnek és kiszolgáltat­ják a bűntényt elkövető társaikat. Ez a remény azon­ban meddő maradt. A testőrség parancsnoksága, úgy látszik, már előzőleg számolt is ezzel, mert Ferenc király — mint azt Splényinek Starhemberg herceghez decem­ber 11-én intézett jelentésében1 olvashatjuk — arra is felhatalmazta őt, hogyha a tettes nem kerül kézre, akkor mindazokat a testőröket, akik elöljáróik egyhangú véle­ménye szerint nyíltan vagy titokban leginkább ellen­szegülnek a kiadott rendelkezéseknek és akik legnehe­zebben törődnek bele a testőrség fegyelmét megszilár­dító új Regulament határozványaiba, a testőrségtől el­távolítsák és helyőrségi ezredekhez (Garnisonsregiment) helyezzék át. Splényi december 9-én és 10-én ismét összehívta a testőrtiszti és tanári kart s minden egyes testőrnek magaviseletét alapos bírálat és megbeszélés tárgyává téve, nyolc testőrt jelölt ki, akik folyton elége­detlenek és lázongó természetűek. Ez a nyolc testőr — akiket a tisztikar alapos megfontolás után a testőrség -ből való eltávolításra „wegen Widerspenstigkeit und Aufwiegelei" (ellenszegülés és lázítás miatt) javaslatba hozott — fíoda István, Balogh Ádám, Vízkelety Zsig­mond, Kisfaludy Sándor, Soós László, Körössy János, Simonyi Antal és Farkas Jmre volt. Splényi báró javas­lata szerint Boda testőrt helyőrségi ezredhez kellene át­helyezni, Baloghot, Vízkeletyt és Kisfaludyt pedig tá­bori ezredekhez, valamennyit alhadnagyi rangjának'el­vesztése mellett. Soósnak — aki éppen szabadságon volt és Magyarországon tartózkodott —- szintén rangvesztés mellett tábori ezredhez való beosztását javasolta. Mivel azonban ő a polgári életben óhajt elhelyezkedni, Őfel­sége elfogadhatná nyugdíjazása iránti esetleges kérel­mét. Körössy testőrnek Őfelsége megengedhetné, hogy helyőrségi ezred helyett tábori ezredhez kerüljön, mivel 1 Osztr. Staatsarchiv, Obsthofm.-Amt. irattára, 1795, 530.

Next

/
Oldalképek
Tartalom