Századok – 1927-1928

Történeti irodalom - Šimrak; Johannes: De relationibus Slavorum Meridionalium cum Sancta Romana Sede Apostolica saeculis XVII. et XVIII. Ism. Galla Ferenc 921

TÖRTÉNETI IRODALOM. 927 ι az alig két év történetének illusztrálására, melyek tartalmuk szerint jegyzőkönyvi kivonatok, kongregációi határozatok, utasítások, brévék, nunciusi jelentések, egyházi és világi előkelőségek, misszionáriusok emlékiratai és beszámolói. A darabok kronologikus sorrendben következnek egymás után és kiegészítik egymást. A szerző lelkiismeretesen felkutatta a Kongregáció levéltárában lappangó iratokat, s ahol teheti, szívesen egészíti ki azokat egyéb pápai levéltárakban hangyaszorgalommal összegyűjtött eddig ismeretlen adatokkal. Az egyes számok élén előrebocsátja a szöveg vázlatos tartalmát, megjelöli levéltári helyét, a nyomtatásban megjelenteknél a kiadás címét. Ahol a szöveg megkívánja, a jegyzetben bőséges történeti felvilágosítással tájékoztatja az olvasót. A magyarázat nyelve a latin, ami nagyban elősegíti a tudományos lelkiismeretességgel készült kiadvány minél szélesebbkörü kényelmes használatát. A Sacra Congregatio de Propaganda fide a hitterjesztés egyetemes és legfőbb organuma lévén, az európaszerte megindult katholikus újjáépítés és a pogány missziók felkarolása mellett kezdettől fogva nagy szeretettel fordult a keleti egyház felé is, melyet évszázados beidegződött előítéletek tartottak távol az egyház egységétől. A földrajzi fekvés és a politikai helyzet egyaránt elősegítette a missziós kísérleteket különösen a Balkánon elszórt délszláv orthodox egyházaknál. Ezek a szétaprózott nemzeti egyházak Róma szövetségében vélték legbiztosabban megőrizhetni ószláv rítusukat a konstantinápolyi pátriárkák egységesítő törekvéseivel szemben, mint ahogy tőle várták a török iga alól való fölszabadulás,ukat is. Rómának sikerült is hos.szabb időre magához kapcsolni a különféle balkáni délszláv püspököket és pátriárkákat, de az unió eszméje mégsem tudott mélységes gyökeret verni a szláv lélekben s Arzén ipeki pátriárkával ismét a schisma lett úrrá fölötte. Simrak János a keleti theológia tanára és a délszláv népek vallási mozgalmainak tudós kutatója azon oklevelek sorozatos kiadására vállalkozott, melyek az említett uniós mozgalmakra vonatkoznak. Ezen első kötetében, miután számos forrásidézéssel vázolta az ipeki pátriárkákkal, a montenegrói orthodox egyházzal s a befolyásosabb kolostorokkal folytatott érintkezéseket, a tárgyalás zömét az uszkokok vagy valachok uniójának illusztrálására szenteli s megelégszik csupán az első félszázad (1611—1661) eseményeire vonatkozó anyag közlésével. Az uszkokok (vlachok, valachok) ószláv ritust követő orthodoxok voltak, kik 1530 táján a török elől menekülve a horvát-krajnai határvidéken, a Sichelberg (Zumberak, a kongregáció nyelvezetében Möns Peletrius) lábainál húzták meg magukat. A durva erkölcsű, alacsony műveltségű és babonás nép, mint a Délmagyarországon megtelepedett szer-